BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Fizetésnaphoz igazodik a baromfiágazat

2011. július 1. péntek, 00:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hazai fogyasztók már két-három éve áttértek az olcsóbb baromfihúsokra, ám idén már az is látszik a havi forgalom alakulásán, hogy még ezt is inkább a fizetésnapokhoz igazodva szerzik be és a hó végén már torlódik a boltok árukészlete − mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Bárány László, a Baromfi Termék Tanács (BTT) elnöke. Egy-egy országos kereskedelmi lánc akciós hetén pedig akár 20-30 százalékkal is magasabb az értékesített volumen. Mindezek ellenére a baromfipiacot kevésbé rázta meg a válság, eredményét sokkal inkább a magas takarmányárak rontották. A belföldi értékesítés szerinte nem csökkent érdemben tavalyhoz képest. Az első fél évben hozzávetőleg 120-125 milliárd forint körül alakulhatott a baromfiágazat teljes − exporttal együtt számolt − forgalma, év végére pedig elérheti a 270 milliárd forintot is − mondta Bárány László. Ez mintegy 6-7 százalékos növekedés 2010-hez képest, azonban jórészt a takarmányár-robbanás miatti áremelés és az infláció adja, nem a volumennövekedés.

A brojlercsirke-ágazat várhatóan a teljes éves forgalomból mintegy 90 milliárd forinttal részesedik. Az év első két hónapjában 12-12 százalékkal kisebb volt a kitelepített állományok nagysága, mint az előző évben. Az átmeneti állománycsökkentés egész Európában érvényesült, így mostanra már lecsengőben van az idei első túltermelési blokk, és újra emelkedni kezdtek az árak, augusztustól pedig megint lesz kereslet a piacon.

A BTT becslése szerint éves szinten 8-10 ezer tonnával csökkenhet idén a pulykatermelés, mivel az elmúlt két év nyomott pulykahúsárai kivéreztették az ágazatot, így eleve kevesebbet is telepítettek a gazdák. Mostanra hiába jobb az ára a pulykahúsnak, ha jelenleg a kevesebb élő állat miatt nem képes érdemben profitálni belőle az ágazat.

A tojástermelőket a takarmányárak miatt elsősorban az EU állatjóléti célú ketreccsere-kötelezettsége sújtja. A hazai termelőknek alig van pénzük arra, hogy ezt önerőből végrehajtsák, ezért már kezdeményeztük, hogy a szaktárca segítsen: várhatóan egy-két hónapon belül megjelenik az a támogatási rendelet, amely a cseréhez támogatást adna − mondta Bárány László. Jelenleg nagyüzemi körülmények között 3,5 millió, míg háztájiban 1,5 millió tojótyúkot tartanak. Mindezek miatt 2012-től nettó tojásimportőr lesz az ország − tette hozzá Bárány László.

Kiss Melinda
Kiss Melinda

Ez is érdekelhet