Várhatóan a hét közepén elkezdik szedni a hajtatott termelésből származó magyar görögdinnyét, így az napokon belül a boltokban és a piacokon lehet − mondta a Napi Gazdaságnak Simonka György, az ágazat szereplőit összefogó Magyar Dinnye Szövetség elnöke. A tavalyi mostoha időjárás többszörösen sújtotta a hazai dinnyetermelőket: a folyamatos esők miatt többször újra kellett vetniük a földeket. Emellett a gyümölcs íze megsínylette a kevés napsütést, és a szokottnál kevesebb fogyott a termésből. A termelők egy része már tavaly nyáron attól tartott, hogy idén nem tud majd miből vetni, és kénytelen lesz felhagyni a termeléssel. Aggodalmuk nem volt alaptalan, idén harmadával kevesebben fogtak dinnyetermesztésbe, mint tavaly − tette hozzá az elnök.
Azt azonban nem lehet tudni, mihez kezdtek azok, akik kiszorultak a termelésből. A görögdinnye vetésterülete mintegy 40 százalékkal csökkent. Az eddigi termelői visszajelzések alapján átlagosan minden jelentősebb termőtájon azonos arányban esett vissza a termelők száma és a vetésterület. Tavaly 5900 hektáron termesztettek dinnyét, az éves össztermés pedig 110,6 ezer tonna volt. Simonka szerint azonban nem lesz hiánycikk a hazai termés, az idei időjárás eddig ugyanis kedvezett a dinnyéseknek, a várható hozam eléri majd a tavalyi mennyiséget. Az árról azonban egyelőre nem tudott nyilatkozni, a nagyobb láncokban ugyanis még mindig tömegével kapható importáru, egyelőre ennek az ára a meghatározó. Simonka szerint ha jó évük lenne a dinnyéseknek, meg is duplázódhatna a görögdinnye vetésterülete.
Az import mellett a hazai sárgadinnye is megjelent a fővárosi nagybani piac kínálatában, az Agrárgazdasági Kutató Intézet adatai szerint kilogrammonként 500 forintos áron. Az olasz és spanyol konkurencia ennél lényegesen olcsóbb, kilója 253−267 forintba kerül, ami közel 20 százalékkal alacsonyabb a tavalyi hasonló időszakinál is. A hazai sárgadinnye-termesztők száma, illetve a 700 hektáros vetésterület sem változott a tavalyihoz képest. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács adatai szerint 2010-ben 7,9 ezer tonna sárgadinnye termett, idén azonban ennél lényegesen jobb hozam várható és a fogyasztás is kedvezően alakulhat.
