Nem változott a hazai munkaerőpiac mérete 2011 első negyedévében, 2008 ősze óta azonban ez volt az első olyan időszak, amikor több területen kedvező hatásokat mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Ezek közé sorolható, hogy a szervezet adatai szerint az első három hónapban az előző év azonos időszakához képest 14 ezerrel volt magasabb, 3,702 millió a foglalkoztatottak száma − a 15−64 év közötti korcsoportban. Az országos foglalkoztatási ráta 54,6 százalékos volt − ezzel Magyarország sereghajtó Európában. A férfiak munkaerő-piaci helyzete javult, számukra kínált több lehetőséget a munkapiac, míg a nőké stagnált 2010 első negyedévével összevetve. A KSH számítása szerint az első három hónapban a munkanélküliek száma 490 ezer volt, nyolcezerrel kevesebb, mint egy éve. (A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat regisztrált álláskeresőket jegyző adatbázisában ennél továbbra is lényegesen, mintegy százezerrel nagyobb szám szerepel.) Még úgy is, hogy az év elején gyakorlatilag leállt a közfoglalkoztatás, ami általában a közszféra létszámát szokta megemelni. A KSH szerint a munkanélküliségi ráta 11,8-ról 11,6 százalékra mérséklődött. A munka nélküli férfiak száma 10 ezerrel mérséklődött, míg a nők száma stagnált.
Az első negyedéves adatok közül a legkedvezőtlenebb az, hogy míg az előző év azonos időszakához képest 10,5 százalékkal csökkent a legfeljebb másfél éve állást keresők száma, addig 25 százalékkal nőtt az ennél hosszabb ideje állást keresőké.
