Húsz százalékkal, nettó 800 millió forinttal nőtt a Konica Minolta Magyarország Kft. (KMM) értékesítési árbevétele a 2010-es üzleti évben a megelőző azonos időszakhoz képest, és megközelítette az ötmilliárd forintot − mondta Roman Tihelka, a társaság leköszönt ügyvezető igazgatója tegnapi sajtótájékoztatóján. A forgalom válság alatti emelkedéséhez az járult hozzá, hogy a vállalatok a korábbinál érzékenyebbé váltak a költségcsökkentésekre, bizonyos irodai nyomtatási megoldások akár 20-30 millió forint éves megtakarítást is jelenthetnek − hangsúlyozta Székely Dániel, a KMM értékesítési vezetője. A nyomtatás azonosítókártyás ellenőrzése például 35 százalékos csökkenést is jelenthet a nyomtatási feladatokban − tette hozzá Václav la Rosé Kovarík, a KMM áprilisban kinevezett új ügyvezetője. Az irodai és digitális nyomdaipari rendszereket forgalmazó, illetve ezekhez kapcsolódó szolgáltatásokat nyújtó KMM 2011-re hat-, 2013-ra pedig nyolcmilliárd forintos árbevételt tervez, utóbbi teljesülésével öt év alatt megduplázná forgalmát. Ehhez hozzájárulhat, hogy idén áprilistól a magyarországi társaság leányvállalataként működik a Konica Minolta Szerbia. Székely szerint a szerb piac jelenleg a magyarországi mintegy negyedét teszi ki az irodai nyomtatás szektorában.
