Várhatóan júliusra az ügyfelek számára is elérhető lesz az Agrár Széchenyi kártya (aszk), amihez most dolgozzuk ki a kezességvállalási szabályokat − mondta Ulrich Anikó, az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) ügyvezetője. A kártya hasonlóan működik majd, mint a már évek óta piacon lévő Gazdakártya, bár véleménye szerint utóbbi bizonyos szempontból kedvezőbb feltételeket kínál, mint a még mindig formálódó aszk. Az alapítvány igyekszik lépést tartani a banki termékfejlesztéssel és egyre újabb agrár-, illetve a vidékfejlesztésben tevékenyen részt vevő kisvállalkozások és egyéb szervezetek számára elérhető hitelkonstrukciók mellé garanciát adni. Utóbbira példa az AVHGA saját kockázatú kezességvállalási konstrukciója, amely a Leader akciócsoportok működési költségét előfinanszírozó hitelkonstrukciókhoz kapcsolódik. Tavaly 405 millió forint hitelhez adtak így kezességet.
Idén május 15-ig több mint 31,8 ezer kezességi levelet bocsátott ki az AVHGA, 571 milliárd forint hitelösszeghez. Átlagosan az igényelt hitelösszeg 60 százalékára vállal kezességet az alapítvány. A portfólió legnagyobb részét a mezőgazdasági szereplők, őstermelők és vállalkozások által igényelt garancia teszi ki − bár az utóbbi időben erősen nőtt az egyéb vidékfejlesztési célú hitelekhez kapcsolódó kezességek száma is. Tavaly mintegy 10 százalékkal kevesebb volt az agrárcélú hitelek utáni kezesség beváltása. A vidékfejlesztési kölcsönök esetében azonban romlott ez az arány.
Tapasztalataink szerint jelenleg szinte teljesen leállt a beruházási jellegű hitelezés, mivel miután a Garantiqa beszüntette ezekhez a viszontgarancia nyújtását, nálunk sem érdeklődtek a vállalkozások − jegyezte meg Ulrich Anikó. Véleménye szerint egyelőre még hiányzik a gazdaságból az a lendület, ami a forgóeszközhitelek beruházásira való cseréléséhez kellene. Jelenleg egy innovációs célú, speciális feltételű kezesség előkészítésén dolgozik az alapítvány, annak érdekében, hogy a hazai mezőgazdasági innovációs rendszer strukturális elmaradottságát és annak a vidéken működő kis- és középvállalatok versenyképességére tett negatív hatásait mérsékelni lehessen. Emellett az európai garanciaszervezetek érdekképviseletén keresztül lobbizunk a gazdák életét megkeserítő 7500 eurós agrár de minimis határ megemeléséért − tette hozzá Ulrich Anikó.
