Bár még nincs vége az aktuális közraktári szezonnak, a piaci szereplők becslése szerint a korábbinak a harmadára, 50-60 milliárd forint körülire esett a közraktári hitelezés, amiben a bizalmi válság, a visszafogottabb banki kihelyezés mellett leginkább a magas piaci árak játszottak közre. Számos gazda és feldolgozó is arra számított tavaly az aratás után, hogy a magas árak egykettőre lejtőre kerülnek, és a forráshiány miatt ezért nem készleteztek, ám egészen idén tavaszig tartott a terményárak emelkedése. A korábban a piac legmeghatározóbb öt bankja − az OTP, a CIB, a Raiffeisen, a Budapest Bank és a K&H − közül már csak az utóbbi három aktív a közraktári hitelezésben.
Sőt, amint azt Szabó János, a Budapest Bank agrárszakértője a Napi Gazdaságnak elmondta, jelenleg már a BB-nek sem prioritás az új szezon termékleírásának elkészítése, mivel épp egy teljesen más, letétes készletfinanszírozási konstrukcióban gondolkodnak. A termék kész, és már csak jóváhagyásra vár − mondta Szabó. Szavai szerint ez teljesen saját termék lesz, és különbözik az MFB által meghirdetett, 15 milliárd forintos keretű agrárforgóeszköz-kölcsöntől is. Utóbbi egyébként szintén készletfinanszírozási konstrukció, és több szempontból is konkurens termék lehet állami kamattámogatása miatt. Igaz, a nagyobb feldolgozók, malmok számára továbbra is inkább a közraktár marad a reális alternatíva.
A most kezdődő szezonban továbbra is bizonytalan, hogy milyen feltételek és fedezeti arányok mellett finanszírozzák a közraktárjegyeket a bankok. Még mindig magas aratáskori terményárakra számítanak − a jóval kisebb termőterületen vetett búza esetében mindenképp −, de egyben a közraktározás iránti igény bővülésére is. A Raiffeisen nagyjából a tavalyi feltételekkel tervezi az új szezon hitelezését is, sőt a készülő termék-előterjesztésben egyes feltételek lazítása szerepel − tudtuk meg Csorba Zoltántól, a bank strukturált finanszírozási osztályának vezetőjétől. Ez a bank továbbra is célterméknek tekinti a közraktári hitelezést, és a készülő expanzív konstrukcióval piaci részesedését is növelné a tavalyi visszaesést követően.
Alapvetően nem tervezünk jelentősebb változást az eddigi feltételekhez képest az új szezonban − mondta lapunk érdeklődésére Erdei Andrea, a K&H szenior vállalati terméktanácsadója. A közraktári csalások idején kidolgozott minősítési rendszer zavartalanul működött tavaly is, így a megbízhatónak ítélt partnereknek gond nélkül kínálnak 60−85, de akár 95 százalékos arányú finanszírozást is.
