A külföldi források a hitel/betét mutató csökkenése ellenére 2009 első negyedéve óta csaknem egy éven át stagnáltak, mivel a külföldi anyabankok hajlandóak voltak finanszírozni a bankrendszer likviditási pufferének feltöltését. Rendszerszinten az tette lehetővé az elsősorban forintban denominált likviditási puffer növekedését, hogy az állam az IMF-től felvett hitelt a jegybanknál forintra konvertálta, majd azt a forintban kibocsátott állampapírok törlesztésére használta − állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) áprilisi stabilitási jelentésében. Mindez felduzzasztotta a hazai bankrendszer jegybanki kötvényállományát. Az eszközoldali likviditási puffer növelését a külföldi befektetők 2010 közepéig folyamatosan finanszírozták. A múlt év második félévében azonban mintegy 1371 milliárd forint (4,9 milliárd euró) összegű külföldi forrást vontak ki a bankrendszerből, melynek kétharmada az év utolsó negyedévére esett. Ezzel párhuzamosan 2010 közepétől a hazai bankrendszer jegybankkal szembeni követelései is visszaestek. A bankrendszeri külföldi források állománya mintegy 1460 milliárd forinttal, 17 százalékkal alacsonyabb a válság előtti szinthez képest. Ha figyelembe vesszük a külföldi eszközök csökkenését is, akkor a külfölddel szembeni nettó pozíció ennél kevésbé, mintegy 1020 milliárd forinttal, arányait tekintve viszont 20 százalékkal csökkent.
A külföldi forráskivonás mögött a jegybank szerint főként a likviditási puffer leépítése, kisebbrészt a hazai bankrendszer tőkevonzó képességének gyengülése állhatott. A bankok korábban nagyon jelentős (forint) likviditást halmoztak fel, a likvid eszközök mérlegfőösszeghez viszonyított aránya elérte a 24 százalékot. Az óvatosság csökkenésével a túlzott likviditási puffer leépíthetővé vált. Ezt jól mutatja, hogy számos bank a meglévő forintlikviditását swapügylet segítségével devizává alakította és ebből törlesztette a külföldi hitelfelvételét. Emellett a hazai bankrendszer devizaeszközei is fokozatosan zsugorodtak a hiteltörlesztéseknek, illetve egyéb (külföld, valamint pénzügyi vállalkozások felé történő) devizakihelyezések csökkenésének köszönhetően.
Ugyanakkor a külföldi források ilyen rövid idő alatt bekövetkező − a devizaeszközök leépüléséhez képest is − nagymértékű, 2010 utolsó negyedévében megfigyelt csökkenése azt sejteti, hogy a bankok stratégiájában fordulat állt be. Kockázatot jelent, hogy az anyabankok a hazai bankrendszer alacsony jövedelmezősége miatt más leánybankokhoz allokálják a finanszírozást. Mindez a hazai bankrendszer forrásellátottságának gyengülése miatt rontja a hitelezési kapacitásokat.
A külföldi források lejárati szerkezete gyorsan rövidül. A hazai bankrendszer külföldi forrásain belül az éven belüli hátralevő futamidő szerinti forrásainak részaránya 2010-ben 49 százalékról 56 százalék közelébe emelkedett, míg eredeti futamidő szerint az éven belüli finanszírozás részaránya 30 százalékról 37 százalékra ugrott. Ez a folyamat ugyanakkor nem sajátosan hazai, hanem általános jelenségnek tekinthető az eurózónában. Az eurózóna szuverén kockázatainak növekedése, valamint ennek a bankrendszer finanszírozására gyakorolt negatív hatása miatt a hosszabb lejáratú források lényegesen drágábbak, mint a rövidebb finanszírozás. A rövidebb finanszírozást erősíti emellett az is, hogy az eurózónabeli anyabankok az Európai Központi Banknál könnyen jutnak hozzá rövid forrásokhoz. A bankok jövedelmezőségi szempontokat előtérbe helyezve a külföldi források rövidítése mellett döntenek, annak ellenére, hogy ez növeli a megújítási kockázatokat. Magyarország nagyfokú pénzügyi integrációja, azaz a külföldi forrásokra való jelentős ráutaltsága miatt nem képes e negatív folyamatoktól függetleníteni magát.
A megújítási kockázatokat tompíthatja, hogy a külföldi forrásokon belül jelentős, 63 százalék az anyabanki finanszírozás szerepe. A külföldi források mérséklődésével párhuzamosan a magas swappiaci ráutaltság fennmarad. A bankrendszer mérlegen belüli nyitott devizapozíciója s a teljes nettó devizaswap-állomány 2009 eleje óta a mérlegen belüli alkalmazkodással párhuzamosan csökkent, miközben a swapügyletek futamideje egyre jobban hosszabbodott. A nettó devizaswap-állomány 2010 közepén, vagyis lényegében a külföldi forráskiáramlás megindulása, illetve a svájci frank erősödése miatt jelentkező pótlólagos fedezetfeltöltés (margin call) következtében újra emelkedésnek indult, ami az utolsó negyedévben a forráskiáramlás megugrásával felgyorsult. Ebben az időszakban a rövid swapok részaránya is emelkedett, ami a megújítási kockázatok növekedése irányába hatott. Idén az első negyedévben már érdemben csökkent a nettó swapállomány, azonban a bankrendszer továbbra is jelentős mértékben ráutalt a swappiacokra. A nagyobb összegű lejáratokból fakadó megújítási kockázatokat ugyanakkor tompíthatja, hogy az anyabankokkal kötött ügyletek aránya a válság előtti szinthez képest relatíve magas, 35-40 százalék körüli értéket ér el a külföldi bankcsoportok tagjai körében.
