Pénteken kerülhet a kormány elé a Nemzetgazdasági Minisztérium által már fél éve készített, a vállalkozások bürokratikus terheit csökkentő javaslatcsomag − értesült a Napi Gazdaság. Információink szerint az érdekképviseletek bevonásával készített csomag két lépcsőben mérsékelné a cégek adminisztrációs költségeit. Az első, 105 milliárdos kiadáscsökkentő hatásúra becsült csomag − ha a kormány is rábólint − még az első félévben hatályba léphet, a terv második, több mint 400 milliárdos megtakarítást eredményező része 2014-ig léphetne életbe.
A 2011-re tervezett lépések között szerepelne az adóhatósági átutalások egyszerűsítése. Jelenleg mintegy 150 számlára érkeznek befizetések a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), értesülésünk szerint ezek számát mérsékelnék a javaslatok. Az intézkedés a becslések szerint 8,5 milliárd forintos megtakarítást jelentene. A csomag része lenne, hogy egyes kis adóknál a havi, negyedéves bevallás helyett éveset kérne az állam. A változás a szakképzési, illetve a rehabilitációs hozzájárulást, az innovációs járulékot, a cégautó- és játékadót érintené, becsült hatása 6 milliárd forint.
Értesülésünk szerint az egyik legjelentősebb, 30-40 milliárd forintos költségcsökkentő tételt a NAV és a társadalombiztosítási szervek, valamint a kormányzati döntéshozatal adatbázisainak egységesítése jelentené. A kérdés régóta napirenden van, azonban adatvédelmi aggályok miatt eddig elmaradt az összekapcsolás.
