Több tízezres tömeget várnak a hazai szakszervezeti konföderációk az április 9-re a Hősök terére szervezett nemzetközi tüntetésre. A gödöllői uniós pénzügyminiszteri csúcsra időzített megmozdulás mottója az, hogy az európai érdekvédelmi szervezetek nemet mondanak a megszorításokra és együtt küzdenek a szociális Európáért, az igazságos bérekért és a munkahelyekért. A hazai konföderációk közös fellépésére már régen volt utoljára példa, ám az uniós közös fellépés, illetve a belföldi gondok most többé-kevésbé összehozták őket. A megfogalmazott célok között ugyan vannak hangsúlyeltolódások − ezekről a holnapi sajtótájékoztatón mondanak bővebbet −, többségében azonban az adórendszer hátrányos hatásai, a táppénz csökkentése, a nyugdíjrendszer tervezett átalakítása, a korkedvezmény és korengedmény eltörlése ellen tiltakoznak.
Az eddigi visszajelzések alapján több ezer külföldi szakszervezeti képviselő is részt vesz majd a megmozduláson. Csak Franciaországból két chartergéppel érkeznek, de sokan jönnek Belgiumból is. Ezen túlmenően norvég, finn,dán, svájci, olasz, spanyol, portugál, horvát, szlovén, szlovák, bolgár, litván, cseh, lengyel, német és osztrák résztvevőkre számítanak a szervezők. Magyarországról többségében tömegközlekedéssel, valamint bérelt buszokkal és autóval jönnek majd a munkavállalók. Számukat gyarapíthatja, hogy több civil szervezet is jelezte részvételi szándékát. A Hősök terére szervezett gyülekezőt követően a tervek szerint végigvonulnának az Andrássy úton és a beszédek után koncerttel érne véget a rendezvény. A szakszervezetek szerint lesz rendőri biztosítás is, de több rendőr szakszervezeti tag külön jelezte, önkéntesként részt vesz majd a rendezésben, illetve a tömeg irányításában. A hazai szakszervezetek hangsúlyozottan pártmentes rendezvényt szeretnének.
