A múlt év végi alapanyag-drágulás ellenére jó évet zárt a kecskeméti Univer cégcsoport és az Univer Product Zrt. is - mondta Molitórisz Károly, az UP vezérigazgatója. Csoportszinten a konszolidált árbevétel elérte a 28,8 milliárd forintot. A múlt évben kezdődött alapanyag-drágulás hatásai miatt azonban 2011-re már az eredmény csökkenésével számoló terveket készített a vállalat - mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére a vezérigazgató. Ezt elsősorban a majonézgyártáshoz használt napraforgó rekordszintű drágulása okozza, de a többi termékcsoporthoz használt zöldség és gyümölcs alapanyagok árát is felhajtotta, hogy a belvíz és a viharkárok miatt kevesebb termett.
A cégcsoport nem állt le a tevékenysége diverzifikálásával. Tavaly új életre keltették a Kecskeméti Konzervgyár Zrt. korábbi lekvárgyártását, az idén marketingkampánnyal igyekeznek népszerűsíteni a Magyar Élelmiszerkönyv emelt szintű szabályozásának megfelelő lekvárokat.
A lekvártermelés felfutását attól remélik, hogy egyrészt 2011-ben egy kivételével valamennyi meghatározó kiskereskedelmi lánchoz sikerült belistáztatnia a termékcsoportot, másrészt az idén már csökkennek a termelői árak. Emellett 2010 decemberében sikerült megállapodást kötnie az Univernek a Lipóti Pékség franchise-tulajdonosával, hogy kecskeméti gyárában a Lipóti receptúrája alapján készülő sütőipari termékeket gyártva segítse a Duna-Tisza köze közti területek ellátását - mondta Molitórisz Károly.
