A Fidesz kényelmes többsége mellett LMP-s támogatással tegnap elfogadta a fővárosi közgyűlés a 2011-es büdzsé fő számait, így a tavalyi 40 milliárd forintos többlet után az idén 55,5 milliárd forintos hiány képződik Budapesten. A város szigorú költségvetést készített, ugyanis nem tekinthetünk el a gazdálkodási körülményektől - mondta Tarlós István főpolgármester, aki szerint üres a kassza, abban nem 40 milliárdos többlet van, hanem kifizetetlen számlák és adóslevelek. Négy hónappal a választások után abból főzünk, amit az MSZP itt hagyott - a kassza üres - mondta a főpolgármester. A tervezetből kitűnik, hogy a főváros költségvetése idén az erőltetett beruházások miatt lesz deficites, mivel a 303 milliárd forintos működési bevétel nagyobb, mint a 271 milliárd forintra rúgó működési kiadás. Kalkulálni kell az adósságállománnyal is, amely a tavalyi év végén 172,7 milliárd forint volt.
Atkári János pénzügyi főtanácsadó a közgyűlés ülésén azt mondta, az 55,5 milliárd forintos hiányt az új városvezetés az elődöktől kapta örökségként. Az elődök túltervezték a helyi iparűzési adóbevételeket, az illetékbevételeket és az ingatlaneladásból származó bevételeket. A BKV banki adósságállományával együtt csaknem 300 milliárd forint a közvetlen fővárosi adósságállomány - tette hozzá. A pénzügyi főtanácsadó szerint ugyanakkor van remény arra, hogy még ebben a ciklusban megteremtik a város pénzügyi egyensúlyát.
Horváth Csaba, az MSZP frakcióvezetője szerint nincs egyetlen fontos terület a költségvetésben, amely kiemelkedne a többi közül, nincs iránya a büdzsének, az a megszorításokról szól. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a főváros vezetése hagyta a kormány által felrúgni azt a megállapodást, mely szerint a központi költségvetésből 24 milliárd forintos támogatást kapjon - mindezt egy majdani kormány-főváros megállapodás reményében. György István alpolgármester válaszában elmondta, hogy húsz éve nem volt program a BKV megújítására - most viszont minden remény megvan arra, hogy 19 milliárd forintot kapjon a főváros. Amennyiben a kormány elfogadja az áfacsökkentést, további forrásokhoz jut a közlekedési cég. Hanzély Ákos, az LMP képviselője bírálta, hogy fővárosi cégektől kilencmilliárdos osztalékbefizetést remél a városháza - ilyen mértékű nyereségelvonás e cégek kivéreztetéshez vezethet.
