BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Pénzzel terelhetők hiányszakmák felé a tanulók

A szakiskolai ösztöndíj javított leginkább a tanulószerződési juttatás mellett a szakmunkástanulók beiratkozási arányain. Egy éve 16 ezer tanulóval indult a program, ősszel már 22 ezren voltak.

2011. február 20. vasárnap, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A tanulószerződés juttatásai mellett eddig leginkább a szakiskolai ösztöndíj javított a szakmunkástanulók beiskolázási arányain, egyre inkább a gazdaság igényei felé terelve a fiatalokat. A program 2010 februárjában indult, a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet 246 szakiskolával kötött szerződést, ebből 222-ben indult útjára a program, összesen 16 ezer tanulót érintve.

A kormány kétmilliárd forintot biztosított a program megvalósítására 2010-ben, és mivel felfutó rendszerű támogatásról van szó, ezért 2011-ben már 3,44 milliárd forintot biztosít a Munkaerőpiaci Alap (MPA) e célra.
Februártól nyár végéig egységesen, minden tanuló, akinek tanulmányi átlaga meghaladta a 2,5-öt, tízezer forint támogatást kapott, ha hiányszakmában tanult. A következő tanévtől kezdve a támogatás a tanulmányi eredmény alapján már differenciálódik. Jó vagy jeles tanuló esetében a juttatás a 25-30 ezer forintot is elérheti. A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint az ösztöndíjas tanulók harmada 2,5-3 közötti tanulmányi átlagot ért el, és csak öt százalék a 4,5-nél magasabb átlagot elért tanulók aránya.
Annak ellenére, hogy az ösztöndíjprogram a bevezetés évében kevéssé volt ismert a szülők körében, érezhetően befolyásolta a beiskolázási döntéseket az ösztöndíj. A gazdaság által igényelt szakmákban - a régiós igényekhez igazítva tíz hiányszakmát jelöltek meg minden térségben - ugyanis közel 40 százalékkal növekedett az ösztöndíjra jogosultak száma. Tavaly ősszel már 22 ezer tanuló vett részt a programban, közülük több mint húszezren ösztöndíjat is kaptak, a többiek pedig felzárkóztató képzésben vettek részt.
A legtöbb ösztöndíjas a dél-alföldi régióban, míg a legkevesebb a közép-magyarországiban volt. A legnépszerűbbnek a kőműves szakképesítés bizonyult, mintegy 4200 tanuló jogosult a támogatásra. A gépi forgácsoló, villanyszerelő, hegesztő, szakács szakmák országosan szakmánként mintegy kétezer tanulót vonzottak az ösztöndíj révén. Idén a minisztérium szerint még jelentősebb hatása lesz a beiskolázási döntésekre az ösztöndíjnak.

Kiss Melinda
Kiss Melinda

Ez is érdekelhet