Egy év alatt 94,6 milliárd forinttal romlik a főváros költségvetési helyzete - olvasható a 2011-es fővárosi büdzsé tervezetéből. Az előzetes adatok szerint tavaly nettó 39,6 milliárd forint többlettel gazdálkodott a főváros - annak ellenére, hogy a bevételek messze elmaradtak a tervektől. (A kimutatott többlet ennél magasabb, ám ezt korrigáltuk a 21,5 milliárd forintos 2010-es hitelfelvétellel.) Ugyanakkor az önkormányzat folyó kiadásai is visszaestek tavaly, ugyanis számos nagyberuházás bejezése és kifizetése 2011-re csúszik át, ennek köszönhető a tavalyi többlet.
Az idei költségvetés azonban nem számol beruházások csúszásával - így 2011-re a Tarlós István főpolgármester által jegyezett költségvetési javaslat 55 milliárdos hiánnyal számol. Ha az idén is csúsznak a beruházások, a hiány végül lényegesen kisebb lehet a most tervezettnél, de láthatóan a legrosszabb forgatókönyvvel készül a büdzsé. A főváros adósságállománya az év végén 172,7 milliárd forint volt (278,2 forintos euróárfolyamon számolva a devizahiteleket), ez az önkormányzat idei éves 447 milliárdos bevételének a 38,4 százaléka.
Az előterjesztés szerint a főváros 2011-ben 447,5 milliárd forint bevétel mellett 503,1 milliárdos kiadással számol - így jön össze az 55 milliárd forint hiány. A helyzet azonban nem olyan rossz 2011-ben sem, ahogy első ránézésre látszik, ugyanis a kiadások között terveztek 25,5 milliárd forint céltartalékot - amit vagy elköltenek, vagy ha nem, akkor a hiány máris ennyivel kisebb.
A főváros idei költségvetése is az erőltetett beruházásokon csúszik meg, hisz a működési kiadások 270,8 milliárd forintra rúgnak, szemben a 302,8 milliárd forintos működési bevétellel, vagyis a főváros működési többlete idén - az elmúlt évekhez hasonlóan - pozitív, 32,8 milliárd forint, amit nagyon kevés önkormányzat mondhat el magáról. A működési kiadások nominálisan szinten maradnak, hisz a tavalyi 269,2 milliárd forint után az idén 271,2 milliárd forintot költ intézményeire a főváros - vagyis reálértéken számolva mintegy négy százalékkal csökkennek a támogatások.
A költségvetés az iparűzési adóbevételek csökkenésével számol, az idegenforgalmi adóbevételek pedig a tavalyi 1,4 milliárd forintról 150 millióra csökkennek. Ennek az az oka, hogy a parlament úgy módosította Rogán Antal V. kerületi polgármester javaslatára a szabályokat, hogy ezen adót a kerületek is kivethetik - a többség ki is veti.
