Hétfőn tárgyalta az IMF igazgatótanácsa a Magyarországról készülő országjelentést. A Portfolio.hu washingtoni értesülései szerint a német képviselet kritizálta leginkább a kormányzati lépéseket, köztük a jegybankkal fenntartott viszonyt, illetve általánosságban az intézmények gyengítését, megszüntetését. Egyetlen ország támogatta a magyar gazdaságpolitika irányát, Argentína. Ezek az információk egybeesnek Irina Ivascsenko budapesti IMF-képviseletvezető mai nyilatkozatával. Az Orbán-kormánynak nem használ az országjelentés, hiszen ez még nem tudja figyelembe venni a február végén bejelenteni kívánt intézkedési csomagot. Ez lehet az oka, hogy a kormány kezdetben azért lobbizott, hogy az országjelentés ezúttal ne készüljön el, illetve később jelenjen meg, erről a törekvéséről azonban később letett. Az országjelentés legkorábban a hét végén kerülhet nyilvánosságra.
