A magánnyugdíjpénztárak államosításával az államhoz kerül a kasszák mintegy 3000 milliárd forintos vagyona, amelyet túlnyomórészt adósságcsökkentésre fordítana a kormány. Ezenfelül az idei költségvetésbe 540 milliárd forintot csatornáz be finanszírozó tételként, de még 2012-ben is folyó kiadásokra szánnak 250 milliárdot. Ha az Alkotmánybíróság (Ab) megsemmisítené a kasszák államosításáról szóló törvényt, akkor ez a bevétel kiesne, vagyis a GDP 1,7 százalékára rúgó hiány keletkezne, amit más forrásból kellene finanszírozni a 2,9 százalékos hiánycél eléréséhez. A törvény teljes alkotmánybírósági elkaszálása korántsem bizonyos, ám azt sem lehet kijelenteni, hogy teljességgel kizárható, márpedig a nemzetgazdasági tárca vezetői ez utóbbi forgatókönyvvel nem kívánnak foglalkozni, mondván, a parlament által elfogadott jogszabály megfelel az alaptörvénynek. Az Ab persze hozhat ezzel ellentétes döntést, de mire ez megszületik, minden bizonnyal visszafordíthatatlan lesz a magánpénztárak vagyonának elszámolása és annak felhasználása - fogalmaztak minisztériumi körökben.
Az Ab-hoz érkezett beadványok között sok az alig néhány oldalas iromány, de van két-három olyan, komoly jogi érvekkel alátámasztott beadvány, amely bőven ad munkát az alkotmánybíróknak, emiatt a döntés nem várható áprilisnál hamarabb. Az alkotmánybírósági munkát ismerő forrásunk ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a magánnyugdíjpénztárak ügyének ottani tárgyalása egybeeshet az új alkotmányról folytatandó parlamenti vitával - emiatt még nehezebb megjósolni, hogy az Ab végül milyen döntést hoz.
