A feldolgozott saját előállítású sertések számának, az átadási árak, illetve a saját bolthálózat növelésétől várja a Pápai Hús 1913 Kft. az idei évre tervezett 5-10 százalékos árbevétel-növekedést - mondta a Napi Gazdaságnak Kiss Zoltánné, a cég gazdasági igazgatója. A kedvezményes állami garanciavállalás mellett 2009-ben újraindult vállalat első teljes gazdasági évében közel 19 milliárd forint árbevételt ért el, amiből 2,4 milliárd forintot a saját tulajdonában lévő 13 belföldi boltban realizáltak. Ez utóbbi jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a cég önállóan biztosította a működési finanszírozását és nem szorult forgóeszközhitelekre. "Idén tovább bővítjük a hálózatot, jelenleg két újabb egység nyitásáról tárgyalunk" - tette hozzá Kiss Zoltánné.
A cég nemcsak az árbevételét, hanem az előállított termékek mennyiségét is növelné. Az év eleji tervek szerint 2011-ben 300 ezer, javarészt a saját telepein, illetve bérhizlalásban nevelt sertést dolgoznának fel. Ennek finanszírozására megvan a terv és a keret is, főként a takarmányárak, illetve a tavaszi vetések állapota azonban alááshatja a teljesítést. A jelentősebb drágulás hatására és a dioxinbotrány elültével ugyanakkor meglódulnak az élősertés-árak is. A dunántúli húsüzem terveit persze az is ronthatja, ha nem sikerül a kívánt mértékű átadásiár-emelést elérni a kereskedelmi láncokkal, továbbá ha a lakossági fogyasztás mértéke továbbra is elmarad a várakozásoktól a vásárlóerő hiánya miatt. Ezt megelőzendő, új készítményekkel, illetve dizájnnal igyekeznek elnyerni a vásárlók bizalmát, valamint megtartani a 8-11 százalék közötti belpiaci részesedést. Az exportpiacaik esetében az igazgató szerint jók a kilátások és tartják mind a nyugat-európai, mind a távol-keleti országokban elért pozícióikat.
