Magyarország jó példát tud mutatni európai uniós elnökségi programjához, mert idén három százalék alá viszi államháztartási hiányát - jelentette ki Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium külgazdaságért felelős államtitkára, aki kifejtette azt is: Magyarország most egyszerre valósít meg gazdasági növekedést, belső egyensúlyt és külső egyensúlyt a gazdaságpolitikájában. Ez 1973 óta senkinek sem sikerült - tette hozzá.
Az IMF ugyanakkor egy nappal korábban hívta fel a figyelmet, hogy csupán "könyvelési megoldásokkal" sikerül a hiányt az idén a maastrichti három százalék alá csökkentenie Magyarországnak. Anne-Marie Guilde, az IMF európai osztályának tisztviselője szerint csupán a magánnyugdíjpénztárak államosítása teszi lehetővé a hiánycél elérését - ám ez a valós költségvetési folyamatokon nem változtat. Ráadásul a nyugdíjmegtakarítások felélése a jövőtől vesz felt hitelt - így a nyugdíjprobléma megoldását a következő kormányokra tolja.
A 2011-es költségvetéstől a kormány a gazdasági fellendülését várja - ennek rendelte alá a pénzügypolitikát: a cél a fogyasztás és a beruházások beindítása - az előbbi célt a tehetőseket és a (tehetős) nagycsaládosokat érintő adókedvezmények csökkentésével, az utóbbit az Új Széchenyi terven keresztül elköltendő 1500 milliárd forintnyi uniós pénztől reméli a kormány.
A kormány a háromszázalékos hiánycél eléréséhez olyan költségvetést készített, amely háromszázalékos gazdasági növekedéssel és 3,5 százalékos inflációval számol. Míg az előbbi esetében a piaci elemzők kicsit óvatosabbak - átlagosan 2,7 százalékos növekedéssel számolnak -, addig magasabb inflációt várnak, az előrejelzések átlaga 3,9 százalékra jött ki a Reuters legfrissebb elemzői konszenzusa szerint. Vagyis a makrogazdasági kockázatok kiegyenlítik egymást - a 2011-es költségvetési folyamatokat nem erről az oldalról fenyegeti veszély. Mint az már közismert, az idei büdzsé összesen 530 milliárd forintnyi folyó bevétellel számol a magánpénztárak vagyonából - erre bőven fedezetet nyújt a 3000 milliárd forintot meghaladó vagyon nem állampapírokban fekvő része. (Az államkötvényeket ugyanis bevonja az adósságkezelő - így csökkentve az adósságot.) A kormány a kötvénybevonások mellett az IMF-adósság törlesztésére is készül - így az idén akár a GDP 4-5 százalékával is csökkenhet az adósságmutató -, ami a következő évek kamatkiadásait mérsékelheti.
Jelenleg az Alkotmánybíróság vizsgálja, hogy a pénztárak államosításáról szóló törvény kiállja-e az alkotmányosság próbáját. Amennyiben elutasító döntés születik, akkor akár a GDP 1,9 százalékára rúgó hiány is keletkezhet a büdzsében.
