BUX 139790.13 0,12 %
OTP 45810 -0,35 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Legalább egy szűk esztendő következik a fővárosban

Megszorítások lesznek Budapesten annak ellenére, hogy a város idei költségvetését csaknem 52 milliárd forintos működési többlettel tervezték. A többletet az erőltetett beruházási program szívja fel, amely még ebben az önkormányzati ciklusban is kitart - így addig az éves bevétel 44 százalékára rúgó adósságállomány csökkenésére sem lehet számítani.

2011. január 13. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egy új főpolgármesternek minden adat új adat - láthatóan ezt próbálja elhitetni Tarlós István, amikor arról beszélt a közgyűlés ülésén a 2011-es költségvetési koncepció vitájában, hogy idén a cél a csőd elkerülése a fővárosban. A főpolgármester és pénzügyi tanácsadója, Atkári János egy tegnapi sajtótájékoztatóján is arra hivatkozott, hogy az örökül kapott adatok nem helytállóak, annál nagyobb a bevételek elmaradása, mint ahogy elődje, Demszky Gábor jósolta.

Arról még nincsenek adatok, hogy Budapest a 2010-es gazdálkodását milyen eredménnyel zárta - ám még az is előfordulhat, hogy az nullszaldóhoz közeli lesz vagy akár többletet mutat. A háromnegyed éves adatok szerint ugyanis - amit Tarlós is idéz a 2011-es költségvetési koncepciójában - a január-szeptember közötti időszakban a főváros bevételei a tervezettől 15 milliárd forinttal elmaradnak, főként a túlbecsült ingatlanértékesítési bevételeknek, valamint a válság miatt lassabban csörgedező adó- és illetékbevételeknek köszönhetően. Ugyanakkor a főváros tavalyi költségvetését egyensúlyba hozhatja, hogy - régi, rossz szokás szerint - számos beruházás nyúlik, mint a rétestészta, így Tarlós szerint a kiadásokból várhatóan 50 milliárd forint húzódik át 2011-re.

Az új főpolgármester négy év fővárosi képviselőség után "rácsodálkozott" a főváros adósságállományára, amely az idénre tervezett 38 milliárdos hitelfelvétellel együtt jövőre eléri a 206 milliárd forintot, így az eléri az éves fővárosi büdzsé 41-44 százalékát, amely azonban csak fele az ország eladósodottságának. Ezzel együtt a magyar főváros a magyar önkormányzatokhoz képest irigylésre méltó helyzetben van és nem a költségvetésének nagysága miatt, hanem sokkal inkább annak szerkezete miatt. A főváros idén 473 milliárd forintos kiadási főösszeggel számolhat, amelyet javarészt a folyó bevételekből fedez, igaz, ezenfelül szükség lehet a 38 milliárdos hitelfelvételre. A főváros költségvetése évek óta az erőltetett fejlesztések miatt deficites - ez viszont tudatos döntés volt, mondván: az uniós büdzséből a mostani hétéves ciklusban juthat érdemi forrásokhoz a közép-magyarországi régió, addig kell e pénzeket lehívni. A főváros működési bevételei az idén elérik a 312,6 milliárd forintot - ez gyakorlatilag megegyezik a 2010-es bevétellel -, ugyanakkor a folyó működési kiadások csak 260,9 milliárd forintra rúgnak. Vagyis a főváros működési eredménye az idén 51,7 milliárd forint lehet - hasonlóan az elmúlt évekhez.

Az új fővárosi vezetés a gazdálkodást láthatóan a konszolidálással kezdi. Lesz e területen teendő - elég csak a BKV-ra gondolni, amely önmagában 77 milliárdos adóssággal küzd. A BKV konszolidálása nem lenne megoldhatatlan feladat, elég csak az 55 milliárdos működési eredményre utalni. Ezzel együtt az eddig tett nyilatkozatok szerint az adóssághegy elhordása nem kizárólag a főváros feladata lesz, mivel kormányzati segítség érkezhet. Az elképzelések szerint az állam átvállalja a teljes adósságot - ahogy erre már volt a múltban sok példa -, "cserébe" az állam tulajdonrészt szerezne a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-ben, amely így a központi régió közlekedésszervezőjévé lépne elő, ide integrálnák ugyanis a Volánokat is.

Papp Zsolt
Papp Zsolt

Ez is érdekelhet