A GDP arányában 3,9 százalékot tett ki a tavalyi államháztartási hiány - jelentette ki külföldi újságíróknak Orbán Viktor miniszterelnök a Reuters beszámolója szerint, míg a Bloomberg 3,8 százalékos deficitet említ a tudósításában. Ezt erősíti, hogy a találkozóról kiadott hivatalos közlemény szerint is 3,8 százalék lett a hiánycél.
Zavar nem csak a számokban mutatkozik, ugyanis nem világos, hogy eredményszemléletű (ESA) vagy pénzforgalmi hiányról van szó. A helyzetet tovább bonyolítja az MTI-n keresztül kiadott újabb módosítás: "A végső adat szerint mintegy fél százalék körüli a helyi önkormányzatok hiánya és 3,2 a központi költségvetésé, azaz 3,8 százalék 2010-re" - mondta Orbán Viktor. A lapuknak nyilatkozó kormányzati szakértők szerint a miniszterelnök a pénzforgalmi adatokat látva vonta le azt a következtetést, hogy az uniós elszámolás szerinti eredményszemléletű hiány lehet majd 3,8 százalék - ám ennek az adatnak a publikálásra még vagy két hónapot kell várni, vagyis az előzetes adatokból arra lehet következetni, hogy Magyarország 2010-ben teljesítette a konvergenciaprogramban vállaltakat. A nemzetgazdasági tárca péntek kora este közli az éves pénzforgalmi adatokat - ezek alapján tisztábban láthatunk.
Az utolsó hónapokban az Orbán-kormány mindent megtett, hogy a hiánycél teljesüljön, annak ellenére, hogy a kormányzás megkezdésekor még hétszázalékos hiánnyal riogatták a piacokat és az Európai Uniót. Az EU részéről végül személyesen José Manuel Barroso mondott nemet Orbánnak a hiány föllazítására - ezt követően került sor azonban a társasági adó csökkentésére, amire nem volt fedezet a büdzsében. Ezen adócsökkentés ellensúlyozására vetették ki a válságadókat a telekomszektorra, a kereskedelemre és az energiaszolgáltatókra - ebből a forrásból 151 milliárd forint folyt be a büdzsébe decemberben -, ezt egészítette ki a 181,8 milliárd forintos bankadóbevétel. Az extra bevételeken túl a kormány szigorú kiadási stopot rendelt el: decemberben korlátozták a tárcák költését és az extra adóbevételeket is csak módjával költötte a kormány.
A mostani bejelentés várhatóan a kormányzat gazdaságpolitikai hitelességének visszaszerzését szolgálja, a következő lépés lehet a februárra ígért reformok ismertetése, amit a márciusra elkészítendő konvergenciaprogram követ. E bejelentések egy-egy építőkövei lehetnek a hitelesség visszaszerzéséért folytatott kommunikációnak, amit tovább javíthat a kedvező 2011-es januári hiányadat, amikor is többlet várható a büdzsében.
