BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nettóban nem "látszik" a minimálbér

2010. december 2. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Idén is záradékos megállapodás született az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) bértárgyalásán, azonban a korábbi évektől eltérően most a munkavállalói oldal különvéleményét rögzítették. E szerint "a kormány adóval és járulékokkal kapcsolatos döntéseinek negatív hatásai miatt valamennyi munkaadóra nézve megtartják a reálbér megőrzésének igényét". Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke elfogadhatatlannak nevezte, hogy az adótörvények hatására a bruttó 350 ezer forint alatt keresők reálbére csökkenni fog, ám a megállapodást így is aláírták. Azt a záradékjavaslatot már Czomba Sándor, az NGM államtitkára is elutasította a kormány nevében, amely szerint a reálbér megőrzése legyen irányadó a közszféra bértárgyalásain is. Vagyis a közszféra dolgozói biztosan kevesebbet keresnek majd 2011-ben, bármiről is tárgyal velük a kormány. A szokásosnál jóval rövidebb tárgyalások eredményeképp 2011-ben 78 ezer forint lesz a minimálbér, 94 ezer a garantált bérminimum, és a tanács 4-6 százalék közötti általános bérajánlást tett a következő évre. Nettóban a magasabb minimálbér 153 forintos emelést takar. Most is a munkavállalók engedtek többet az OÉT-ben, de a munkaadói oldal is tett engedményeket: utóbbi 300, illetve 400 forinttal emelte a minimálbérhez és szakmunkás-bérminimumhoz tett ajánlatát, legtöbbet pedig az országos bérajánlás esetében. Korábban ugyanis csak 2-4 százalékot ajánlottak, ehhez képest jelentős elmozdulás a megállapodásban rögzített 4-6 százalék. A munkaadói oldal azt is hangsúlyozta, hogy igyekeznek majd úgy súlyozni a jövő évi helyi bértárgyalásokon, hogy az alacsonyabb keresetűek kapjanak 6 százalékos emelést. A szakszervezetek ezt szerették volna a megállapodásban is rögzíteni, ettől azonban a munkáltatók elzárkóztak.

Kiss Melinda
Kiss Melinda

Ez is érdekelhet