A hosszú távú egyensúly alapjait már leteszi a három százalékos GDP-arányos hiánnyal és háromszázalékos, valamint 3,5 százalékos inflációval számoló jövő évi költségvetés, az esetleges bizonytalanságok a nyugdíjalap és az egészségbiztosítási alap hiányából adódnak - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) plenáris ülésén. Előbbi esetében 222 milliárd, míg az utóbbi esetében közel 900 milliárd forint hiányt említett a miniszter. A válságadók nélkül ezt nem lehet finanszírozni, kivezetésük 2012-2013-as időpontjára pedig már a GDP növekedéséből, az adósságszolgálat csökkentéséből, illetve a foglalkoztatás bővüléséből (2014-re már 400 ezer új adófizetővel tervez a kormány) származó bevételekkel pótolná a kormány ezt a nagyjából ezermilliárd forintos tételt. Hozzájárulna az állami kiadások drasztikus, 600-800 milliárd forintos mérséklése is - a ppp-konstrukciók átalakításából például 100-150 milliárd forint megtakarítást érne el a kormány. Az NGM 2014-2015-re a jelenlegihez képest már 10-15 százalékkal magasabb GDP-vel és 36 százalékos adócentralizáció mellett ezermilliárdos pluszbevétellel tervez.
A célok eléréséhez a külső feltételek, így az exportpiacok javulása mellett az is szükséges, hogy a válságadók ne legyenek alkotmányellenesek. A szakszervezetek számos kockázatot látnak a 2011-es költségvetés tervezetében: hiányolták a belső gazdaság beindításához szükséges intézkedéseket, nem látták megalapozottnak a foglalkoztatásbővítés jövő évi támogatását, és kifejezetten aggályosnak tartották a nyugdíjpénztári pénzek részletes ellentételezés nélküli elvonását, költségvetési felhasználását. A munkaadói oldal képviseletében Rolek Ferenc szintén a nyugdíjreform részleteit sürgette, és azt, hogy a kormány a jövőben többet fordítson a gazdaság támogatására.
Matolcsy szerint a 2011-es büdzsében több elem is szolgálja a gazdasági növekedést. Elsősorban az szja-változás okozta nagyjából 300 milliárd forintos lakossági bevételnövekedésre gondolt, amely szerinte fogyasztásra és hiteltörlesztésre fordítódik majd. A hozzávetőleg 150 milliárdos társasági adómegtakarítás pedig elsősorban beruházásként jelentkezik jövőre. Munkahelyteremtő hatása lehet a belföldi turizmus élénkítésének a Széchenyi pihenőkártya bevezetése révén - mondta Matolcsy. A magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy a kormány két pillérben, az államiban és az önkéntesben látja a megoldást.
A 2011-es minimálbér mértékére a szokásoktól eltérően idén a kormány tett előterjesztést. E szerint a minimálbér legalább havi 76 800 forintra, míg a garantált bérminimum összege legalább havi 92,5 ezer forintra kellene emelkedjen.
