A korábbi évektől eltérően idén nem volt előzetes egyeztetés az önkormányzati szövetségek és a kormány között a 2011-es költségvetés fő számairól, ezért az érdekképviseletek többsége még számol, pontosan mivel is járnak majd az önkormányzati fejezet számai. Egyelőre várjuk, hogy mikorra hívja össze a kormány az Önkormányzati Érdekegyeztető Fórumot - mondta Zongor Gábor, a Települési Önkormányzatok Országos Szövetségének főtitkára. A szövetségnél egyelőre próbálják összesíteni, hogy milyen forrásokkal is dolgozhatnak jövőre a helyhatóságok - tette hozzá -, mivel több tétel helye is megváltozott a korábbi évekhez képest.
Reálérték-csökkenéshez vezet, hogy nem változtak az önkormányzati normatívák számadatai, ez pedig, mivel arról még nincs hír, hogy feladatokat vállalna át a kormány a helyhatóságoktól, óhatatlanul is a közszolgáltatások színvonalának csökkenéséhez, a helyhatóságok működőképességének ellehetetlenüléséhez vezet - mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Gémesi György gödöllői polgármester, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. Szavai szerint már tavaly is a működési nehézségekre, illetve a csődhelyzetre hivatkozva tiltakoztak a Bajnai-kormány 120 milliárdos elvonási csomagja ellen az önkormányzatok - akkor a fideszes városvezetők, mai prominens politikusok is fölsorakoztak a tiltakozás mellé. Az akkor elvont összeget azóta sem pótolta vissza a költségvetés, ezért egy újabb reálérték-csökkenés már az egyes feladatok - közte az oktatás, az egészségügyi ellátás - ellátását veszélyeztetheti. Jó volna, ha a törvény előírásainak megfelelően végre meghívná a kormány az önkormányzati szövetségeket egy egyeztetésre - mondta Gémesi György.
A rendszerváltás óta nem volt ilyen kifeszített és forráshiányos az önkormányzati költségvetés - mondta Fehér József, az MKKKSZ főtitkára. Szerinte, ha nem változik az előirányzat, akkor az önkormányzatok többsége ellehetetlenül, és várhatóan újabb elbocsátásokra kényszerülnek a helyhatóságok.
