Az ország jelentős részén már befejeződött a szüret, és már néhány borvidék késői érésű fajtáit, illetve a kísérletezőbb kedvű borászok által kezelt szőlőket szedik - mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke. Az már most biztos, hogy az újbor mennyisége kevesebb lesz 2,5 millió hektoliternél - 2009-ben ez 3,5 millió hektoliter volt -, de hogy pontosan mennyivel, az csak a november 30-a utáni szüreti jelentésből derült ki.
Ahogyan az is, hogy megközelítőleg mekkora volt a szőlőexport az idén - számos hír szólt ugyanis arról, hogy cseh és szlovák kereskedők vásárolták fel a szőlőt több borvidéken is. Mivel azonban felmerült a gyanúja, hogy ezen ügyletek során nem mindig bizonylatolták megfelelően az adásvételt, félő, hogy a pontos mennyiséget még eztán sem tudjuk meg - mondta Horváth Csaba.
A szőlő felvásárlási árát megemelte a külföldi érdeklődés, és emiatt minden bizonnyal nehezebb helyzetbe kerültek az alapanyagot nem termelő, azt csak felvásárlásból biztosító borászatok.
Ugyanakkor a termelők sem lehetnek elégedettek, a magasabb felvásárlási árak ellenére sem. Egyrészt az időjárás okozta terméskiesés, másrészt a jelentősen megemelkedett növényvédelmi költségek miatti veszteséget nem kompenzálja ugyanis ez sem. Az újborok minőségéről az első konkrétabb képet a hagyományos Márton-napi kóstolás alkalmával kaphatják az érdeklődők - mondta Horváth Csaba.
Az idén átalakul a bormarketing, mondta az Agrármarketing Centrum (AMC) új igazgatója, Simon Péter. A jövőben az eddigi pénzkezelési, pályázati elszámolási tevékenység mellett az AMC látja majd el a Bormarketing bizottság titkári feladatait is a korábbi közreműködő szervezetek helyett, az eddigiekhez hasonlóan ingyen. Készülőben van az a minisztériumi rendelet is, ami újjászervezi és kibővíti a Bormarketing bizottság résztvevői körét. Tervezhetőbbé szeretnék tenni a pályáztatást is hosszabb ideig elérhető, kiszámíthatóan jelentkező pályázati lehetőségeket teremtve. Az elképzelések között szerepel például a kisebb bortermő vidékek termelői számára szüreti napok, rendezvények, borfesztiválok megszervezéséhez fél- és kétmillió forint közötti támogatási lehetőséget biztosítani 50-70 százalékos támogatásintenzitás mellett - mondta Simon Péter. Erre évi 100-150 millió forintot különítenének el. Az AMC elkülönített számlájáról a bor-forgalombahozatali járulékokból befolyt mintegy egymilliárd forint használható fel a tervek megvalósítására.
