BUX 139081.97 -0,51 %
OTP 45520 -0,63 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Formálódik az ÚSZT új támogatási eljárásrendje

2010. október 21. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Remélhetőleg az év végére döntés születik az uniós fejlesztési források felhasználásának új eljárásrendjéről és a januárban induló Új Széchenyi Terv pályázatainál már ezeket alkalmazhatjuk - mondta Nyikos Györgyi, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikáért felelős helyettes államtitkára az átalakításról szóló konzultációsorozat budapesti állomásán. Az előző kormány a 2007-2013 között rendelkezésre álló mintegy 8 ezer milliárd forint forrásból több mint 4 ezer milliárdot kötelezettségvállalással már elindított projektekre használt fel. Kétezermilliárd a futó pályázatok kerete és mindössze 1951 milliárd forint a szabadon felhasználható forráskeret. Ezt az új gazdaságpolitikai elképzelések megvalósításának támogatására fordíthatja a kabinet - mondta Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) elnöke. Véleménye szerint a már futó pályázatokat - beleértve a 700 kiemelt projektet is - felül kell vizsgálni, de mozgástere a kormányzatnak már csak ott van, ahol még nem született döntés. A források átcsoportosítása is nehézkes lehet, mivel az operatív programok módosítása brüsszeli jóváhagyást igényel. A Napi érdeklődésére elmondta, hogy előreláthatólag november elején születhet kormánydöntés arról, hogy a visszavonni javasolt kiemelt projektek eddig kétszer átdolgozott listája végül is mit tartalmaz majd.

A kabinet egyszerűsítené és gyorsítaná, valamint a gazdaságfejlesztés és a versenyképesség javítása érdekében hatékonyabbá tenné a rendelkezésre álló uniós források felhasználását. Mivel azonban a pályáztatás nem állhat le, működés közben kell átalakítani a rendszert, ami nagy körültekintést igényel - tette hozzá a helyettes államtitkár. Ennek jegyében 20 százalékkal csökkentik a közreműködő szervezetek számát, és várhatóan jövőre egységesítik majd azt is, hogy milyen jogi formában működjenek - jelenleg ugyanis a költségvetési intézménytől kezdve a zrt.-ig szinte minden elképzelhető forma megtalálható.

A kormány mindenképp rendezni szeretné a támogatási szerződések jogi környezetét, mert azok jelenleg gyakorlatilag a magyar jogrendszeren kívül működnek, és csak kevés jogorvoslati lehetőséget biztosítanak a pályázóknak, de átalakítanánk a fellebbezéssel és a panaszkezeléssel kapcsolatos eljárásrendet is - mondta Petykó. Szavai szerint a közbeszerzési szabályok mellett nagyobb figyelmet kapnak majd az építésügyi előírások is, mivel ezek is fontosak egy-egy projekt hosszú távú fenntarthatóságának megítéléséhez. Szerinte be kellene vezetni a pályázati bírálók felelősségét is. A bürokrácia csökkentése jegyében szeretnénk elérni, hogy a pályázóknak ne kelljen többtucatnyi adatot többször is megküldeni a bírálóknak és a közreműködő szervezeteknek, dolgozunk rajta, hogy adószám és cégjegyzékszám alapján a hatóságok egymás között szerezzék be az állami adatbázisban meglévő adatokat - tette hozzá Nyikos.

Kiss Melinda
Kiss Melinda

Ez is érdekelhet