Sebestyén Róbertet nevezi ki a vidékfejlesztési miniszter az újonnan létrejövő Nemzeti Földalapkezelő elnökének - értesült a Napi. Bár a szaktárca csak ma szerette volna nyilvánosságra hozni az új elnök kilétét, az már tegnap kiszivárgott. Sebestyén legutóbb az előző Orbán-kormány idején állt a jogelőd szervezet élén, nevéhez fűződik az úgynevezett piszkos tizenkettő - a tizenkét korábbi állami gazdaság - privatizációja utáni, korábban példátlan, 50 évre szóló földhaszonbérleti szerződés engedélyezése.
Információink szerint a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tegnapi, földalap-ellenőrző bizottsági ülésére szóló meghívást pár perccel a kezdés előtt mondta vissza Sebestyén a szaktárca nevében illetékesként, más elfoglaltságra hivatkozva. Az ülés résztvevői egyébként nem kaptak érdemi tájékoztatást azzal kapcsolatban, mi is indokolta valójában az agrár-környezetgazdálkodási támogatáshoz kötődő földhaszonbérleti pályázatok visszavonását. A Napi értesülése szerint az MNV több alternatívát is ajánlott a Vidékfejlesztési Minisztériumnak (VM), azonban végül a VM kardoskodott e mellett e megoldás mellett, ami mintegy 300-400 pályázót, többségében egyéni gazdálkodókat, illetve kis és közepes gazdaságokat hozott nehéz helyzetbe, bizonytalanná téve kétévi gazdálkodásukat. A problémát fokozza, hogy hamarosan újabb bérleti szerződések járnak le.
Továbbra sem lehet tudni, mikortól kezdi az érdemi munkát az új NFA: még mindig hiányzik a létrejöttéről szóló törvény végrehajtási rendelete, ami az eljárásrendjét, szervezeti és működési szabályait tisztázná. Ez komoly problémát jelent, mivel szeptember elsejétől hatályos a földtörvény azon módosítása, ami elővásárlási jogot ad az államnak a földek adásvételénél. Azt azonban még nem tudni, hogy ki, mikor és mi alapján dönthet arról, hogy él-e az állam ezzel a lehetőséggel. Egyelőre még az infrastrukturális feltételek sem adottak az NFA működéséhez: hiányoznak azok a szoftverek, amelyek lehetővé tennék az MNV-nek az ügyek átadását, de még nem tudni, hogy a korábbi földalaptól hány dolgozó él majd a VM névre szóló, és ezért számon kérhető, e-mailes ígéretével és jelentkezik be az új szervezethez dolgozni.
