BUX 139096.62 -0,5 %
OTP 45750 -0,13 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Jobban fogynak az olcsóbb borok

2010. augusztus 24. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A hazai kereslet még mindig elég beszűkült, bár külföldön már látszik a piac élénkülése, ami remélhetőleg átgyűrűzik Magyarországra is, és némiképp javítja majd a borászok értékesítési lehetőségeit - mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára. Ugyan a minőségi italokon a legkönnyebb spórolni, azért nem csökkent jelentősen a borfogyasztás Magyarországon. A kereslet szerkezete azonban változott: a palackozott minőségi termékek helyett inkább az asztali és tájborokat, valamint az egyéb kiszerelésű és folyó borokat keresték a fogyasztók. Ez azért érinti érzékenyen a borászszakmát, mivel a pincészetek többsége a minőségi, prémium borok előállítására alapozta az utóbbi években a stratégiáját, sokkal kevesebben vannak, amelyek középkategóriás termékekből is jelentősebb volument tudnának előállítani. Ugyancsak a kereslet változásának "köszönhető", hogy az olcsóbb olasz borokat egyre jelentősebb mennyiségben importálják, olyannyira, hogy az utóbbi egy-két évben már kezd piaczavaró tényezővé válni a borászok szerint.

Az idén az első hét hónapban például csaknem 21 százalékkal, 486 ezer hektoliterre növekedett az asztali és tájborok értékesítése az Agrárgazdasági Kutatóintézet adatai szerint. Előbbiek eladása 13, az utóbbi kategóriába sorolt termékek értékesítése pedig 31 százalékkal emelkedett. Az asztali borokból annak ellenére tudtak többet piacra dobni a termelők vagy a közvetítő kereskedők, hogy az átadási áraikat átlagosan 7,5 százalékkal emelték. A tájboreladások növekedésében pedig valószínűleg az is szerepet játszott, hogy átlagosan hat százalékkal mérséklődtek a feldolgozói értékesítési árak, amit javarészt a fehér tájborok 14 százalékos ármérséklődése okozott. Ezen belül mind a fehér, mind a vörös- és a rozé borok forgalma is növekedett, 5, illetve 44 százalékkal. A fehér asztali borok kereslete négy százalékkal csökkent, míg a tájboroké 21 százalékkal nőtt. A vörösborok esetében mindkét minőségi kategóriában 40 százalékkal több bort tudtak idén értékesíteni a borászok 2009 azonos időszakához képest. Emelkedett valamelyest a feldolgozói értékesítési átlagár is. Az asztali és tájborok esetében csaknem két százalékkal volt magasabb, mint tavaly.

Kiss Melinda
Kiss Melinda

Ez is érdekelhet