A megszüntetett kis adók között volt a sok vitát kiváltó vízitársulati érdekeltségi hozzájárulás is. Ám a közteher megszüntetése a vízitársulatok további finanszírozhatóságával kapcsolatos nyitott kérdést hagyott, sőt egyes uniós támogatások lehívását is veszélyezteti, ezért jelenleg is keresik a megoldást a társulatok és a vidékfejlesztési tárca között zajló egyeztetéseken. Jelenleg az ország területén 82 vízitársulat kezelésében több mint 37 ezer kilométer belvízelvezető csatorna és úgynevezett kisvízfolyás van, amelyek mentén a szervezetek kötelesek ellátni a védekezési munkálatokat. A Vidékfejlesztési Minisztérium legfrissebb adatai szerint jelenleg is mintegy hétezer hektárt borít árvíz, további 63 ezer hektáron pedig belvíz áll.
Az idénre megállapított vízitársulati összegeket még ki kell fizetniük a földhasználóknak. Becsléseink szerint ez 4,3-4,5 milliárd forint, ami biztos nem fedezi az elhúzódó ár- és belvízvédekezési költségeket - mondta a Napinak Fehér Ferenc, a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének elnöke. Az agrártárca korábbi becslése szerint mintegy 8-9 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy a társulatok minimális szinten ellássák a feladatukat. Ebből az utóbbi években jó, ha 3-4 milliárd forint körüli összeg állt rendelkezésre. A törvény szerint az államnak is hozzá kellene járulnia a csatornák és védművek fenntartásához. Erre azonban utoljára 2003-ban volt példa, az 1998-as és 2000-res nagy belvizek után ugyanis jelentősebb mederrekonstrukciós munkálatok következtek, amelyekre 4,8 milliárd forintot fordított a költségvetés. Az állami hozzájárulások elmaradása miatt a gazdák megelégelték, hogy kizárólag az ő befizetéseikből próbálják a társulatok rendben tartani az egyébként állami tulajdonú csatornákat - több-kevesebb sikerrel, mondta az elnök.
A díjak hektáronként 270 és 1400 forint között ingadoznak. A szövetség felmérései szerint az érdekeltségi hozzájárulásból várható összegnek az utóbbi években átlagosan csak a 83-85 százalékát fizették be önként a gazdák, sok társulatnál vannak többmilliós behajtásra váró, illetve behajthatatlan követelések.
A hozzájárulás eltörléséről szóló, előzetes szakmai egyeztetés nélkül hozott intézkedésnek vannak nem várt következményei is. Az AVOP-ban kétmilliárd forint támogatás volt a belvízcsatornák és kisvízfolyások rekonstrukciós munkálataira, ezek már fenntartási szakaszban vannak, amit javarészt a hozzájárulásokból finanszíroztak a társulatok. Jelenleg is fut két, uniós pénzből finanszírozott támogatási jogcím az Új Magyarország vidékfejlesztési program keretében. Az első, 3,3 milliárd forint keretű, a 70 százalékos támogatásintenzitás mellett mintegy 5 milliárd forintos beruházást jelentő pályázat projektjeinél már tavaly elkezdődött a kivitelezés. A 2009-ben 3,87 milliárd forintos uniós támogatással meghirdetett másodiknál pedig zajlik az elbírálás, bár félő, hogy a hozzájárulások elmaradásával nem vágnak bele a társulatok a megvalósításba, így pedig elveszhet a támogatás - mondta Fehér. Ezen túlmenően reális kockázat, hogy ha a társulatok bevétel híján nem tudják tartani a fenntartási időszakban az előírásokat, és az uniós ellenőrzések során hibákat találnak az üzemeltetésben, a szaktárca becslése szerint akár 7-9 milliárd forint támogatást, illetve annak büntetőkamatait kellene visszafizetni.
