Elindult a tízezredik felszámolási eljárás is - derült ki az Opten Kft. gyorsjelentéséből. Tavaly szeptember elején érte el a felszámolási eljárások száma ezt a szintet, amely egyébként a korábbi években elképzelhetetlen volt. Tavaly ilyenkor arra számítottunk, hogy magas szinten stabilizálódik a felszámolások száma, de csak lassan nő tovább - mondta Csorbai Hajnalka, az Opten stratégiai igazgatója Legjobban az építőiparon látszik, hogy sok cégvezető az utolsó pillanatig reménykedik valamiben. Szomorú azt látni, hogy az építési főszezon kellős közepén megy tönkre a legtöbb építőipari vállalkozás, ez arra utal, hogy a reménytelen likviditási helyzetbe került cégek nem tudnak már hitelt vagy előleget szerezni ahhoz, hogy az amúgy is alacsony megrendelésállományból nekik is jusson egy kicsi - tette hozzá. Más ágazatokra is igaz lehet, hogy a megromlott likviditási helyzetből nehezen térnek vissza. Az ilyen cégeket a megrendelők is kerülik, ezért még inkább igaz lehet, hogy korábban jól működő cégek kerülnek nehéz helyzetbe.
