Sólyom László köztársasági elnök véleményezésre az Alkotmánybírósághoz küldte a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló törvényt. A most elfogadott jogszabállyal ugyanis a kormány a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnökhelyettesei megbízatásának keletkezésére és megszűnésére vonatkozó szabályokat is módosítaná. Ezek közül az államfőnek azonban két rendelkezéssel is alkotmányos aggályai voltak - írta az Index. Az egyik kifogásolt rendelkezés értelmében a GVH elnökének felmentését a miniszterelnök kezdeményezhetné a köztársasági elnöknél, és kikerülne a törvényből az új elnöknek a régi megbízatásának lejártát megelőző három hónapon belüli megnevezése is. Az elnökhelyettesek hivatali idején is változtatna a kormány, így az megegyezne az elnök kinevezési időtartamával. Vagyis ha valamelyik elnökhelyettest nem az elnökkel együtt, hanem később neveznék ki, akkor a hat év lejárta előtt, az elnök megbízatásának megszűntekor lejárna az ő kinevezése is.
