Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) utoljára 2007-ben végzett országos célvizsgálatot rendkívüli hőség idején, melegnek minősülő munkahelyeken a dolgozók munkakörülményeiről, illetve az előírások betartásáról. Épp ezért összehasonlító adatok sincsenek arról, hogy azóta hogyan változott a munkaadók jogkövetési hajlandósága. Az egyéb ellenőrzéseket végző munkavédelmi felügyelők visszajelzései szerint azonban a hőség alatti munkavégzésre vonatkozó szabályokat túlnyomórészt ismerik és be is tartják a munkaadók, a visszajelzések javulásról tanúskodnak - mondta a Napi érdeklődésére Gedeon András, az OMMF szóvivője. Szakértők szerint a javulás hátterében a téma iránt időről időre felélénkülő médiaérdeklődés mellett az áll, hogy egyszerű és könnyen betartható a jogszabály, és hatékonyabb a munka is, ha nem hőségtől szédelgő emberekkel kell elvégeztetni. Az sem szolgálja a cégek érdekét - főleg a válság alatti szűkösebb rendelésállomány miatt -, ha egy esetleges hőguta miatt mentőt kell hívni és emiatt az egész munkaterületen leáll a munka.
A felügyelők tapasztalatai szerint egyre inkább jellemző, hogy a munkáltatók gondoskodnak a megfelelő mennyiségű védőitalról, bár nem mindig tudják megfelelő hőmérsékleten tartani azt. A legtöbbször ez a probléma a szabadtéri munkahelyeken, építkezéseken merül föl, ahogyan az is, hogy a kötelező, óránkénti tíz perces szünet eltöltéséhez csak elvétve tudnak klimatizált pihenőhelyeket kialakítani. A legtöbb helyen azért igyekeznek árnyékos, természetes légmozgású helyet biztosítani a pihenőidő eltöltésére. Az is probléma szokott lenni, hogy számos építkezésen nem biztosítanak tisztálkodási lehetőségeket a dolgozóknak.
Emellett a cégek igyekeznek a munkaidő átszervezésével kezelni a hőségben áthidalni a munkavégzés nehézségeit. Számos üzemben, építkezésen inkább a megszokottnál is korábban kezdik a napot, majd a legnagyobb hőség idejére leállnak, és késő délután folytatják a munkát. A felügyelők említettek olyan panelszigeteléssel foglalkozó vállalkozást, ahol az alkalmazottak reggel 6 órától dolgoznak, majd késő délután, és váltják a tevékenységet az árnyékos és a napos oldalak között - említett egy pozitív példát Gedeon András. Egyes munkahelyeken, ahol van rá lehetőség, az is előfordul, hogy a különböző hőmérsékletű munkahelyek között "forgóban" folyik a munkavégzés, így csökkentve az expozíciós időt.
