A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) adatai szerint a nehézségek ellenére már csaknem végeztek az őszi árpa betakarításával, országosan az elvetett területek 87 százalékát vágták már le. A korábbi becslésektől jócskán elmaradnak a termésátlagok, mivel a hektáronkénti 4,1 tonna helyett csupán 3,6 tonnás a termés. Ez persze attól függően változik, hogy az ország mely részén van a levágott tábla és hogy korábban mennyi esőt, jeget, belvizet kapott.
A VM adatai szerint országosan még csak a búza 12 százalékát aratták le, a déli megyékben viszont már a vetésterület feléről betakarították a termést. A termésátlagok itt sem biztatóak: a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (Mgszh) korábbi becslése 4,4 tonnás hektáronkénti termést jelzett, azonban már a hivatalos termésátlag is csak négy tonna. Ennél pesszimistább Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke, aki szerint az eddigi tapasztalatok alapján várhatóan négymillió tonnánál kevesebb lehet az idén betakarított búza az országban, ő 3,5 tonnás hektáronkénti termésátlagra számít. Kenyérgabonából még kevesebb lehet, szerinte nagyjából az össztermés harmada lesz étkezési minőségű, harmada eurobúza és harmada takarmány - mondta a Napi érdeklődésére.
Mivel az elmúlt hetekben folyamatosan érkeztek a hírek az ukrán, orosz és lengyel hozamkiesésekről, mostanra kezd megélénkülni a gabonapiac is. Vancsura szerint egyre több az érdeklődő kereskedő, és ugyan még alig kötöttek szerződéseket, egyre magasabb árakat kínálnak. A jó minőségű étkezési búzára már most tonnánként 38 ezer forintot ajánlanak - egy hónapja még 26-28 ezer forint között mozgott az ár -, ha pedig eléri a 40 ezret, akkor valamicskét kompenzálhat a 25-30 százalékos hozamcsökkenésből. Persze csak annak, akinek még van mit betakarítania, és le is tudja majd aratni a gabonáját - továbbra is komoly többletköltséget okozó probléma, hogy nehezen megközelíthetőek a táblák. Az elnök szerint takarmánybúzára tonnánként 30 ezer, míg az őszi árpára 28 ezer forintos vételi ajánlatokat kaptak a termelők.
