BUX 139308.86 0,16 %
OTP 45560 0,09 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Alig van érdemi módosítója az adótörvényeknek

2010. július 7. szerda, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A bankadót kivéve sok érdemi módosító javaslat nem érkezett az adótörvényekhez, amelyeket egyébként rohamtempóban tárgyal meg a ház. A kedd délelőtti általános vita után tegnap már a részletes vitán is túlestek a képviselők, ez azt jelenti, hogy a jövő héten megszavazzák a csomagot. A lagymatag érdeklődés nem abban merült ki, hogy egyáltalán nem érkezett módosító javaslat, hiszen az egyébként szűkre szabott határidőre 167 ilyen érkezett.

A Rogán Antal által fémjelzett, a pénzügyi szervezetek különadóját érintő módosítók mellett a kormánypártok és bizottságok nem halmozták el módosítójukkal az országgyűlést. Az alkotmányügyi bizottság mindössze szövegpontosításra szorítkozott, az egyetlen érdemi indítványt pedig a gazdasági bizottság nyújtotta be.
Ebből az derül ki, hogy a kormány engedett valamit a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének. A szervezet nehezményezte, hogy a 98 százalékos végkielégítés-adót már kétmillió forint feletti juttatásnál fizetni kell, holott több olyan állami intézmény is van, ahol több évtizedes munka után egyáltalán nem a jó erkölcsbe ütközően kapnak elismerést az alkalmazottak.

Ennek fényében a bizottság javaslata szerint húsz évet el nem érő munkaviszony mellett a végkielégítés-adó kétmillió, húszéves munkaviszony felett pedig 3,4 millió forintnál lép be. Lapunk úgy tudja, nincs komoly magyarázat arra, hogy miért éppen 3,4 millió forint legyen a határ. Legfeljebb az, hogy ez az összeg egyébként jelenleg egy sor jövedelemadót érintő kedvezmény igénybevételének határa is.

F. Emese Szabó
F. Emese Szabó

Ez is érdekelhet