A közbeszerzési törvény módosításával a kormány célja az volt, hogy helyzetbe hozza a kis- és középvállalkozásokat, egyszerűsítse és egyben gyorsabbá és olcsóbbá tegye az eljárásokat, valamint gátat szabjon a mindent behálózó korrupciónak - hangsúlyozta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium politikai államtitkára a közbeszerzési törvény módosítása tárgyalásának expozéjában. A törvényjavaslat enyhíti a pénzügyi alkalmassági előírásokat, egyebek között azzal, hogy bármilyen pénzügyi alkalmassági feltételt írt elő az ajánlatkérő, egy kezdő vállalkozás is ajánlatot tehet majd, ha működése óta volt annyi árbevétele a közbeszerzés tárgyából, amennyit most az ajánlatkérő be kíván szerezni. Tíz százalék feletti alvállalkozó esetén pedig akkor, ha volt a jelen beszerzés értékének 10 százalékát elérő árbevétele a beszerzés tárgyából. A jövőben ha egy vállalkozás a közbeszerzés értékének huszonöt százalékát meghaladó mértékben fog részt venni a szerződés teljesítésében, akkor nem lehet alvállalkozónak minősíteni, hanem az ajánlatban és a szerződés teljesítése során közös ajánlattevőként kell hogy szerepeljen. A törvényjavaslat emellett bővíti a magas árbevételű cégek közbeszerzési eljárásokból való kizárásának lehetőségét.
