Már július másodikával-harmadikával megjelenhet és nyolc napon belül hatályba léphet a másodlagos élelmiszer-ellenőrzésről, illetve a kistermelői értékesítés módosításáról szóló rendelet, miután ma Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter aláírta az előkészített jogszabályokat - jelentette be Kardeván Endre, a szaktárca államtitkára, országos főállatorvos a Magyar Állattenyésztők küldöttgyűlésén. Az intézkedéssel a nem megfelelő minőségű élelmiszerek magyarországi forgalmazását szeretné visszaszorítani a kormány. A rendszer a másodlagos húsvizsgálat analógiájára működne, és az állat-egészségügyi hatóság jelenlegi létszámával is megoldható lenne az ellenőrzés. Kérdéses a rendszer finanszírozása, mivel eddig is a forráshiány volt a kevesebb élelmiszer-biztonsági ellenőrzés fő oka. A forráshiányos, és jelentős részben a gazdáktól beszedett díjakból működő, újabb átszervezés előtt álló Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) idei költségvetését is érinti ugyanis az agártárcát sújtó 4 milliárd forintos költségvetési elvonás. Az új országos főorvos nem is ígérte az állattenyésztőknek, hogy túlzottan sok díjtételt szüntetnének meg vagy mérsékelnének, azonban élnek a díjtételrendelet felújításának lehetőségével és igyekeznek arányosabbá tenni azt.
Az elképzelések szerint minden, importáru betárolására alkalmas raktárt, nagykereskedelmi lerakatot, logisztikai központot kötelező lenne bejelenteni, ahogyan a nagyobb áruszállítmányok érkezését is; ezen túlmenően pedig az élelmiszereket importálóknak, forgalmazóknak havi jelentési kötelezettsége lenne. E forgalmi adatok alapján az MGSZH kockázatbecslés alapú ellenőrzési tervet készít, vagyis a korábbi hírekkel ellentétben nem állandó jelenlét és napi szintű ellenőrzés a cél. Azok az importőrök, élelmiszer-forgalmazók, akiknél jelentős kockázatot tárnak fel az elsődleges vizsgálatok, számíthatnak a szigorú és kiemelt figyelemre - mondta Kardeván.
Azt, hogy mi számít megfelelő minőségűnek, a Magyar Élelmiszerkönyv előírásai szerint ítéljük majd meg - mondta a Napi érdeklődésére az államtitkár, aki szerint az eredményekhez az élelmiszerkönyv előírásait is szigorítani kell több ponton, mivel az utóbbi években különböző lobbiérdekeknek megfelelően egyre alacsonyabbak lettek a követelmények. Ez persze nem kockázat nélküli intézkedés, mivel így már a magyar gyártókra is szigorúbb előírások vonatkoznának.
