Az elsődleges kárfelmérés szerint a múlt pénteki vihar mintegy hárommilliárd forintos kárt okozott a cégnek - mondta a Napi érdeklődésére Kun Mihály, a Mezőhegyesi Ménesbirtok vezetője. A szupercella nagyjából 15 kilométer széles és 70 kilométer hosszú sávban tarolta le a vidéket a Maros tiszai torkolatától Arad felé keleti irányban. Az elsődleges felmérések szerint a mezőhegyesi határ 70-75 százalékát érte súlyosabb kár, összességében 4,5 milliárd forintra becslik a veszteséget. A mintegy nyolcezer hektáron gazdálkodó, évek óta egymilliárd forint fölötti nyereséggel működő cég szinte lehetetlen helyzetbe került: csaknem 5800 hektáron száz százalékban elpusztult a vetés. A hétvégi sajtóhírekkel ellentétben azonban a Ménesbirtok saját lóállományában nem esett kár.
Erre nem lehet felkészülni, védekezni vagy akár biztosítást kötni - mondta Kun Mihály. A cégnek ugyan van jégkárra biztosítása, de csak a művelt területei kisebb hányadára - elsősorban a hüvelyesekre és a repcére -, ahogy a vezérigazgató mondta, az elmúlt 226 évben nem volt a térségben akkora jégverés, hogy effélét indokolt volna. A piaci biztosítók feltételeit nehéz az alig jövedelmező ágazatnak teljesítenie, így csak támogatni tudják, ha az új kormány szélesebb kockázatviselő alapokra helyezné az agrárkárenyhítést.
A következő hetek a pontos kárfelmérés mellett elsősorban a meglévő kötelezettségek számbavételével, mérlegkészítéssel, illetve válságterv kidolgozásával zajlik majd. Próbáljuk kitalálni, hogy a következő aratásig hogyan lehet őrlángon életben tartani a céget, milyen pótlólagos forrásokra számíthatunk a biztosításokból eredő kártérítés, illetve az uniós területalapú, valamint agrár-környezetgazdálkodási támogatások mellett - mondja Kun Mihály.
Persze ehhez az is szükséges, hogy a finanszírozó bankokkal, az Erstével és a Budapest Bankkal meg tudjanak állapodni a hitelállomány átütemezéséről, illetve egyéb finanszírozási források bevonásáról. Abban bíznak, hogy sikerül az egyéb kereskedelmi partnereknél - vetőmag, növényvédőszer- és műtrágya-kereskedőkkel, szerződött vevőkkel - elérni a kötelezettségek halasztott rendezését.
