Szűkszavú sajtóközlemény adta tudtul, hogy Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter június elsejei hatállyal visszavonta a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MGSZH) elnökének megbízatását. Lukács László 2008 óta látta el ezt a posztot, megbízatása alatt pedig többek között levezényelte négy korábbi FVM-háttérintézmény összevonását. Utódáról egyelőre nem adott felvilágosítást a tárca. Az agromonitor.hu értesülése szerint Bognár László helyettes országos főállatorvos és egyben az MGSZH élelmiszerlánc-biztonságért felelős elnökhelyettese lehet a hivatal új vezetője.
Tegnap az is kiderült, hogy Margittai Miklós, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) korábbi elnöke nyugdíjba vonult, a helyére pedig Palkovics Pétert nevezte ki a miniszter. Palkovics 2002-ben, a Fidesz legutóbbi kormányzása idején volt az állami tulajdonú, mára már megszűnt Bábolna Zrt. vezetője. Az új MVH-elnök szükségesnek tartotta hangsúlyozni, hogy a vezetőváltás nem okoz fennakadást a hivatal működésében. Értesüléseink szerint a két korábbi elnökhelyettes, Bori Tamás, és Dancs Gyula is a helyén marad. A több mint négyszázezer regisztrált és támogatást igénylő ügyfél a neki jogosan járó pénzeket folyamatosan megkapja.
