- A jelenlegi helyzetből kiindulva mit gondol, mikor indulhat be a globális növekedés?
- A 2009-es év tendenciái alapján elmondható, hogy a széles körű nemzetközi aktivitás kifizetődő volt a gazdasági válság ellenére is. Az év elején üzleti tevékenységeinkre minden régióban hatással volt a recesszió, az év közepétől azonban jelentős eredményt hozott az ázsiai piacokon végbemenő dinamikus fellendülés. Ez kezdetben Kínát, majd később Indiát jelentette. Ázsia tavaly az árbevétel 25 százalékát adta. Annak ellenére, hogy a fellendülés 2009 második felében már Európában és az amerikai kontinensen is megindult, annak mértéke nem volt elegendő ahhoz, hogy ellensúlyozza a korábbi veszteségeket. A többi térségtől eltérően itt még nem annyira biztatóak az általános fejlemények, de fellendülés várható Közép- és Kelet-Európában is. Az európai és észak-amerikai piacok fejleményei is biztatóak ugyan, de ezek a piacok 2012 előtt aligha tudnak visszatérni a 2007-es szintekre.
Régióként Európa továbbra is kulcsfontosságú piac marad a Bosch-csoport számára, a reutlingeni új félvezetőgyár és az arnstadti napelemgyártó üzem bővítése csak két példa az új európai üzemberuházásokra. Csupán ez a két, idén elinduló üzem összesen több mint egymilliárd eurós beruházást jelent. Az idei első negyedévben a Bosch-csoport árbevétele nagyjából 25 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest. Szándékaink szerint behozzuk majd az árbevétel tavalyi visszaesésének nagy részét, 2011-ben pedig elérjük a válság előtti üzleti volument. Az évtizedek óta legsúlyosabb válság igazolta az általunk követett stratégiai irányt: a töretlen innovációt, a globális jelenlét további kiépítését, a megbízható partnerséget valamennyi régióban és az összpontosított profilbővítést a különböző üzleti területeken.
- A görögországi események, a dollár-euró árfolyam alakulása hogyan hat az európai és globális gazdaság alakulására, illetve a Bosch-csoport tevékenységére?
- Sajnos még mindig nem jelenthetjük ki, hogy végleg leküzdöttük a válságot. A fejlődés - különösen Európában - jókora bizonytalanságot rejt magában, a görög eseményeket is intő példának kell tekintenünk. A vállalatcsoport belső helyzetéből adódóan bizakodóan tekintek a jövőbe, hiszen egyszerre sikerült takarékossági intézkedéseket foganatosítanunk és végrehajtanunk a jövőt megalapozó befektetéseket.
- Milyen az egyes üzletágak teljesítménye?
- A megújuló energiarendszerek piacán a válság ellenére folyamatos bevételnövekedés tapasztalható. A tavalyi első negyedévben a gépjármű-technológia üzletág érezte meg legjobban a világpiacon uralkodó nehéz helyzetet, az ezt követő fokozatos fellendülés nem tudta ellensúlyozni a visszaesést. A dízelrendszerek divízióját különösen nagy csapás érte: nem csupán a haszongépjárművek iránti kereslet jelentős csökkenését, hanem a kisebb személyautók felé mutató tendencia következményeit is el kellett viselnie. Ugyanakkor az látszik, hogy a gépjárművek iránti kereslet - elsősorban Európán kívüli - növekedése miatt a Bosch árbevétel-növekedéséhez éppen ez a terület járul majd hozzá leginkább.
A válság hosszabb távon az ipari technológia szektorát érintette legsúlyosabban. A helyzet némileg normalizálódott ősz óta, azonban jelenleg is úgy látszik, hogy legkorábban csak 2010 második felében lehet számottevő fellendülésre számítani e szektorban. A csökkenésben az egyik legnagyobb tételt a hajtás- és vezérléstechnológia divízió hirtelen visszaesése jelentette: a gépipar egészéhez hasonlóan nemcsak a megrendelések száma csökkent lényegesen, de a meglevő megrendeléseket is lemondták a partnerek. Ezzel ellentétben a csomagológépek terén alig volt visszaesés, a fotovoltaikus termékeknél pedig a 2009 második felében tapasztalható jelentős fellendülés nem volt elegendő a gyenge első két negyedév és a napelemek komoly áresésének ellensúlyozására. Globálisan a fogyasztási cikk és épülettechnika ágazatait a válság hatásai nem érintették olyan mélyen, mint más szegmenseket: az elektromos kéziszerszámok, a termotechnika, a biztonsági rendszerek és a háztartási készülékek forgalma 4,8 százalékkal nőtt.
- Mit jelent mindez a csoport magyarországi tevékenysége szempontjából?
- Bízunk benne, hogy az év végére a gazdasági válság előtti időszak termelési volumenéhez térhetünk vissza Magyarországon. A hazai tendenciák alapján növekedést tapasztaltunk a gépjármű-technológia területén, a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. az elmúlt egy évben több mint kétszáz új mérnök- és közgazdászgyakornokot alkalmazott. A bővülést jelzi a miskolci Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. új gyártócsarnokának építése is, amelynek egy részét a walesi generátorgyártás áttelepítése indokol, és várhatóan idén ősztől kezdődően több mint négyszáz új munkahelyet jelent Miskolcon és Hatvanban. A gépjármű-felszerelések üzletágban ma Magyarországon a Bosch Car Service a legismertebb márkafüggetlen szervizhálózat a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet felmérése szerint. A Bosch tavaly áprilisban felvásárolta a független gépjárműműhelyek számára teljes körű szolgáltatásokat nyújtó AutoCrew hálózatot, ami további jelentős piacokat nyitott meg autószervizeléssel kapcsolatos stratégiai elképzeléseinknek. Stabilitás jellemzi az ipari technológia területét, Magyarországon ehhez két Rexroth-vállalat járul hozzá, az egri és a budapesti cég.
Új piaci trendek jelentek meg a termotechnikai üzletágban az energia- és gázmegtakarítási megoldások révén, illetve a megújuló energiákat felhasználó rendszerek területén. A piaci tendenciákat figyelembe véve a termékportfólió bővítésének középpontjában a kondenzációs technológián alapuló gáztakarékos megoldások és a megújuló energiaforrásokkal kombinálható rendszerek állnak. A Bosch márkanév ismertsége közel 90 százalék a végfelhasználók körében, így globális piaci jelenlétünk további erősítése érdekében a termotechnika üzletág idén márciustól Junkers helyett Bosch márkanéven jelenik meg Magyarországon is. A kéziszerszám-üzletágban több szegmens is növekedést mutat, a miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. 2009-ben gyártotta le a harmincmilliomodik kézi szerszámot, és 14 saját fejlesztésű új terméket vezetett be a piacra, köztük a 2009-ben Magyar Innovációs Nagydíjat elnyert Uneo fúrókalapácsot; a tavalyi bevétel 39 százalékát az új termékek adták. Eredményeink fényében úgy gondolom, hogy pozíciónk lehetővé teszi magyarországi tevékenységünk további bővítését.
- Milyen szerepet kap a jelenlegi helyzetben a kutatás-fejlesztés itthon és globálisan?
- A kutatás-fejlesztés globálisan és itthon is kiemelt szerepet játszik cégünk stratégiájában, ennek érdekében új kutatási és előtervezési központot állítottunk fel Stuttgartban, ahol indulásakor mintegy 1100 állandó munkatárs dolgozik. A válság előtt, 2008-ban globálisan 3,9 milliárd eurót, 2009-ben - a válság idején - pedig 3,6 milliárdot fordítottunk kutatás-fejlesztésre (ebből csak Magyarországon 10 milliárd forintot). Társaságunk idén világszerte 4,1 milliárd eurós kutatás-fejlesztési ráfordítással tervez, ami a magyarországi ilyen jellegű tevékenység bővítését is jelenti. A Bosch budapesti fejlesztési központja 2009-ben a válság ellenére tovább növekedett, így a tervek szerint 2010-ben már az ötszázadik mérnök kezdheti meg itt pályafutását. A Bosch 2008-tól 2012-ig 9 milliárd forint értékű beruházásra kötelezte el magát, amely 200 új munkahellyel növeli budapesti autóipari k+f kapacitását. Továbbra is fontos tendencia az energiahatékonyság növelését és az elektromos járműmeghajtás jövőjét szolgáló megoldások fejlesztése. Várakozásaink szerint a következő néhány év kezdeti, kisebb mértékű növekedése után 2020-tól az elektromos járművek piaci részesedése gyorsabb ütemben fog növekedni. A mai hibrid járművekben az elektromos meghajtást még mindig belsőégésű motorokkal kombinálják, azonban véleményünk szerint ez csupán egy átmeneti állapot. Az idén indított autóipari innovációk között szerepel emellett a világ legkisebb motorkerékpár ABS-e és a párhuzamos technológián alapuló első komoly hibrid meghajtás. Tavaly globálisan 3870 szabadalmi kérelmet nyújtottunk be, ami az egyik leginnovatívabb németországi vállalattá tette a Boscht, e szabadalmak közel fele a környezet megóvására és az erőforrások megőrzésére irányul. Magyarország akkor kerülhet a világ műszaki fejlődését meghatározó országok klubjába - ahová tudományos eredményei és hagyományai alapján egyébként tartoznia kellene -, ha sikerül felgyorsítani az innovációs fejlesztéseket. Az ország gazdaságának dinamizálását olyan húzóágazatok határozhatják meg, mint a járműipar, a közlekedés vagy az energetikai fejlesztések.
