A múlt héten rendezett Műegyetemi Állásbörzén 138 kiállító 1400 feletti állásajánlattal és csaknem ezer szakmai gyakorlatos lehetőséggel várta a látogatókat. A legutóbbi, őszi börzéhez képest élénkülni látszik a vállalatok toborzási kedve: októberben 100 cég képviseltette magát, a növekedés 35 százalékot tesz ki - mondta lapunknak Somogyi Ildikó, a Műegyetemi Ifjúsági Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. marketing- és pr-menedzsere. A kiállítók közül 79 Budapesten csak ezen a börzén vett részt. Az egy évvel ezelőtti börzénél azonban alacsonyabb volt a kiállítók száma: az akkori 145 résztvevőhöz képest 9,5 százalékkal csökkent a létszám. A szervezők becslése szerint a tavaly őszi börzéhez hasonlóan 10-12 ezren látogattak el a rendezvényre. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján egyre szélesedik a látogatói kör, a frissdiplomások és egy-két éves tapasztalattal rendelkezők mellett egyre többen adnak lehetőséget az alsóbb éveseknek szakmájuk gyakorlására. Legkeresettebbek a villamosmérnökök és az informatikusok voltak, a cégek 43, illetve 39 százaléka keresett ilyen végzettségű munkaerőt, gazdasági diplomásoknak pedig a meghirdetett állások 27 százaléka szólt, de logisztikai és természettudományi végzettségű pályakezdőket is kerestek a cégek. Az egyik legfontosabb változásként emelte ki Somogyi, hogy a börzén újra megjelentek az építész- és építőmérnökök számára kínált ajánlatok. A 2009. őszi felmérések alapján a kínált és elvárt kezdő fizetések között 30-35 százalék a különbség, közgazdasági és műszaki-informatikai végzettséggel átlagosan bruttó 230-260 ezer forintra számíthatnak a pályakezdők, akik ezzel szemben bruttó 340 ezer forintot várnának el - tette hozzá Somogyi. A lapunk által a börzén megkérdezett cégek elmondása szerint a kezdő fizetések nem csökkentek a korábban ajánlottakhoz képest.
