Harmadik alkalommal rendezik meg ma az önszerveződéssel létrejött StartUP Underground konferenciát Budapesten, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban. A szervezők célja, hogy olyan újszerű internetes és mobiltelefonos ötleteket mutassanak be, amelyek pár éven belül komoly üzleti sikert érhetnek el - ezt nyolc, új ötletet megvalósító vállalkozás bemutatkozásával teszik. Az eseményt az internetes szakemberekből álló szervezőbizottság mellett az Innostart Nemzeti és Üzleti Innovációs Központ szervezte. A befektetői zsűri a legjobb bemutatkozó start-upnak egy 100 ezer forintos díjat ajánlott fel, az Innoreg Közép-magyarországi Regionális Innovációs Ügynökség támogatásával. A bemutatón szerepel többek között egy nemzetközi eseménylistázó és kereső közösségi szolgáltatás, egy internetes távmunka-, illetve egy mobil kriptográfiai rendszer és egy mobilreklám kihelyezését támogató szolgáltatáscsomag.
