Nincs előrelépés a szakorvosjelöltekről szóló rendelettel kapcsolatban, a minisztérium egyetlen pontban sem hajlandó érdemben változtatni - mondta lapunknak Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) elnöke. Az új szabályozást a szakma sem fogadja el, az egyetemek, a kamara és egyéb szakmai szervezetek is felemelték hangjukat ellene, a kórházszövetség leendő elnöke szerint pedig az intézmények sem tudják finanszírozni az új helyzetből adódó költségeket. A szabályozás nem változtat a szakképzés menetén, ám az új rendszer szerint a fiatal orvosok már a kezdetektől a kórházakkal kötnek szerződést. Ez önmagában jó törekvés, az viszont a jogszabály súlyos hibája, hogy ez a szerződés tartósan a kórházhoz rögzíti a rezidenseket - mindezt havi nettó 95 ezer forint fizetésért -, ellenkező esetben vissza kell fizetniük az államilag finanszírozott szakképzés költségeit. Így a teljes szakképzési idő öt évével együtt kilenc évre korlátozná a rendelet a fiatal orvosok munkahely-változtatását, gyermekvállalását, illetve a szakváltást. A végzős egyetemisták a fővárosban 75, vidéken 50 százalék feletti arányban már aláírták azt a lemondó nyilatkozatot, amely szerint ha nem változik a szabályozás, nem élnek a 2010-es szakképzésre való belépés lehetőségével. Ők így nem rezidensként, hanem osztályos orvosként dolgoznak majd az egyetem elvégzése után, esetleg külföldre távoznak vagy elhagyják a pályát. Jelentős részük vállalható feltételekkel itthon kezdené meg a rezidensi képzést.
Az MRSZ felmérése szerint egy nyugat-európai országban sem kell a szakképzésért költségtérítést fizetni, emellett hűségnyilatkozat nélkül legalább 5, de inkább 7-10-szeres bért kapnak a rezidensek, ami nettó 600 ezer és egymillió forint közötti összeget jelent. Papp szerint számos fiatal orvos már most előszerződést köt a nyugati képzőhelyekkel, így minden hónap elvesztegetett idő, a jogszabály hatására több száz fiatal orvos veszhet el a magyar betegellátás számára. A fiatal orvosok a legolcsóbb munkaerőt jelentik a magyar egészségügyben, oroszlánrészt vállalnak a betegellátásból, a szabályozás pedig éppen ezt a réteget demoralizálja - fogalmazott az elnök.
