Az állami nyugdíjrendszer nagyobb veszteségeket volt kénytelen időnként elszenvedni, mint ami a magánkasszáknál 2008-ban jelentkezett - mondta Gál Róbert Iván, a Tárki kutatója a Stabilitás Pénztárszövetség megbízásából készített tanulmány alapján. A járulékvagyonban ugyanis 1992-1997 között a GDP 60 százalékának megfelelő, mintegy 10 ezer milliárd forint veszteség keletkezett. Ennek fő oka, hogy erőteljesen csökkent a bérek, és így a járulékok súlya a GDP-ben. A járulékvagyont a járuléktömeg és a megtérülési idő ismeretében számították ki. Éves hozamnak tekintették azt az arányt, amellyel a jogosultságok értéke úgy növelhető, hogy a rendszer nettó nyugdíjkötelezettsége ne haladja meg a járulékvagyon értékét. Az állami nyugdíjrendszernek e "hozama" elvben megegyezik a járulékvagyon-indexszel, ha a nettó nyugdíjjogosultságnak nincs önálló mozgása. Magyarországon azonban nem ez a helyzet. A nyugdíjvagyont egy sor független lépés (a nyugdíjformula megváltozása, bérindexálás és annak többféle módosítása, a korhatár emelése) befolyásolta. Az implicit nyugdíjadósság politikai beavatkozások (például a 13. havi nyugdíj) miatt is ingadozott.
Az adatok alapján a rendszerből hiányoznak az automatikus alkalmazkodás algoritmusai, így csak válságok árán, külső kényszerre, drasztikusan történik korrekció. Az utóbbi azonban elengedhetetlen a hosszabb távú fenntarthatóság érdekében. Banyár József, a Nyugdíj- és Időskori Kerekasztal (NYIKA) szakértője éppen ezzel vitatkozik: véleménye szerint az állami nyugdíjrendszer nem más, mint egy pilótajáték, amely azért tud sokáig működni, mert kötelező. A felosztó-kirovó megoldás válság idejére szól - véli Banyár. Amint a válság elmúlik, ennek is búcsút kell(ene) mondani. A szakértő szerint éppen ideje lenne a rendszer szanálásának. Minden továbblépés alapja a járulékok és kötelezettségek egyéni nyilvántartása lehet, ami a magánkasszáknál jelenleg is gyakorlat.
