Alapvető nemzeti érdek és a szuverenitás alapvető kérdése, hogy a magyar energiatermelő és -elosztó központok állami tulajdonban maradjanak - fogalmazott Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke, a Heti Válasz Energia - másképp című tegnapi konferenciáján. Matos Zoltán, a Magyar Energia Hivatal (MEH) elnöke elmondta: az uniós szabályozás alapján 2020-ig 20 százalékkal kell növelni a megújuló energiaforrások részarányát a bruttó végső felhasználásban, illetve ugyanekkora mértékben kell csökkenteni a szén-dioxid-kibocsátást. A megújuló források jelenleg 4,3 százalékot tesznek ki a hazai felhasználásban, azonban árnyalja a képet, hogy ennek jelentős részét a faalapú tüzelés adja - tette hozzá. A jelenlegi ösztönzési rendszer nem a megújuló energiaforrásokat helyezi előtérbe Matos szerint, amit jelez, hogy utóbbiak felhasználása gyakorlatilag stagnált az utóbbi években, míg a szintén támogatott, gázalapú kapcsolt erőművek termelése emelkedett.
