BUX 141691.74 1,59 %
OTP 46340 0,8 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Bolognai kiteljesedés

2009. december 29. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Az idén 2008-hoz képest 10 ponttal, 376-ra nőtt a felvettek által elért átlagpontszám, s az intézmények jóval kevesebb hallgatót vettek fel 160 és 200 pont közötti eredménnyel - állapította meg az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) összegzésében. A tárca szerint ez erősíti a kormány korábbi döntését, amely szerint 2010-ben 200 pont, 2012-től pedig már 240 lesz a minimális ponthatár az alapképzésben és az egységes, osztatlan képzésben. A három szakaszból álló felvételi eljárásban (keresztféléves, normál, pótfelvételi) mintegy 144 ezer jelentkező volt 2009-ben. A felsőoktatási intézmények összesen 108,5 ezer hallgatót vettek fel. Az OKM kitért arra: csökken a közoktatás területén azon vizsgatárgyak köre, amelyekből emelt szintű érettségit szerveznek. A tárcánál úgy látják, az idén teljesedett ki a többciklusú képzés második ciklusa, a mesterképzés. A tanári szakképzésekkel együtt több mint 200 mesterképzési szakra lehetett az idén jelentkezni. A mesterképzésekre 17 ezren jelentkeztek, közülük 14 ezren államilag támogatott képzésre. A tárca közleménye szerint a többciklusú képzésre történő átállás - összhangban a bolognai rendszerben részt vevő országokban végbement oktatási és képzésfejlesztési változásokkal - megtörtént. A bolognai folyamatban Magyarországra az elkövetkező időszakban aktív szerep hárul: a jövő márciusi Budapest-Bécs miniszteri találkozókon társalelnök, 2011 első félévében pedig elnök lesz.

B. Judit Varga
B. Judit Varga

Ez is érdekelhet