A terézvárosi vendéglátósok reményei ellenére nem szavazták meg tegnap a VI. kerületi önkormányzati képviselők a csendrendelet felfüggesztését, leginkább azért, mert a jegyző szerint ez szabályellenes lenne. A kerület vezetése szerint viszont a jogszabály pontosításra szorulna, arról nem is beszélve, hogy a rendeletet a helyi érdekvédelmi szervezettel való egyeztetés nélkül fogadták el - ami ugyancsak szabályellenes. Így érvényben marad a rendelet, amelynek értelmében az este 10 óra után nyitva tartó helyeknek az épület lakóinak hozzájárulását kell kérniük, ha folyt ellenük valamikor hatósági eljárás, akkor is, ha az nem zárult elmarasztalással. A vendéglátósok vélhetően sejtették, hogy az önkormányzat hajthatatlan lesz, ugyanis a szabály életbelépését követő moratórium kihirdetését sem hitték el, később kiderült, okkal (Napi, 2009. szeptember 1.). A vendéglátósok szerint a rendelet diszkriminatív, betarthatatlan és alkotmányellenes is, mert sérti a szabad versenyt és gyengíti a jogbiztonságot. Többek között ezért etikai kódexet dolgoznak ki, amely a későbbiekben - a rendelet felfüggesztése után - szabályozhatja a nyitva tartást, illetve a csendet.
Róna András, a majd száz egységet tömörítő Terézvárosi Vendéglátók és Élelmiszer-kereskedők Egyesületének jogásza szerint az önkormányzat annyiszor szegte meg a szavát, hogy úgy érzi, nincs kivel tárgyalni - írta az Index. Ezért az egyesület a rendelet felfüggesztéséig polgári engedetlenséget hirdet és továbbra is a szokásos nyitva tartás mellett működnek az éttermek.
