Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
- A válság miatt elvesztett munkahelyek, a visszafogott teljesítmény visszatérhet-e, ha a rövid távú problémán túljutunk?
- Az maga is kérdés, mi számít a válságon való túljutásnak. Tekinthetjük-e azt rövid távú feladatnak, hogy legalább a globális válság kitörése előtti szintekre állítsuk vissza a gazdaság mutatóit. Az a gond, hogy a magyar gazdaság már a globális válság előtt is válságban volt, s most ezek egymásra rakódó hatásain kellene túljutnunk. Ehhez számos olyan dolognak kell történnie - például a kelet-közép-európai régió iránti bizalom helyreállása - ami nem vagy nem csak rajtunk múlik. Ami a saját válságunk megoldását illeti, csak azt tudom szajkózni, amit minden értelmes közgazdász évek óta mond: meg kellene csinálni a nagy társadalmi-gazdasági reformokat. Amíg e téren nem lépünk érdemben előre, csak bukdácsolni fogunk. Ahhoz, hogy ezeket véghez vigyük, komoly politikai akarat kell, ami megfelelő erőre támaszkodik.
- Ebből mi van meg?
- Ebből semmi sincs meg, és ennek megállapítása nem érzelmi kérdés. Egy kisebbségi kormánnyal semmilyen országban nem lehet alapvető reformokat megvalósítani. Van egy bő évünk a választásig, egy új kormány felállásáig pedig másfél. Ez egy agónia időszaka lesz. Persze igaz, hogy a politikai bizonytalanságot rövid távon növelné az előrehozott választás. Kérdés, hogy erősebb, gyorsabban ható gyógyszerrel, vagy fokozatosan, elhúzódóan, kisebb adagokkal próbáljuk kezelni a betegséget. A preferencia lehet értékválasztás kérdése, de ma már a legtöbb ember számára eléggé látszik, hogy szükség lenne az erősebb gyógyszerre.
- A nyugdíjreform esetében a kormány pillanatnyi elképzelése és a Reformszövetség javaslata között az a különbség, hogy a kormány beépítené a 13. havi nyugdíjat, vagyis apránként vinné le nullára, a szövetség pedig azonnal elvenné.
- Egyébként a 65. évi korhatár lassankénti elérése járható út?
- A korhatár emelése mindenképpen szükséges. De amit a kormány mond, az nem sokat segít: egy 2016 utáni intézkedéscsomagról ma nem érdemes sokat vitázni. A Reformszövetség 2013-ban kezdené el a dolgot, ami persze szintén egy másik kormány ideje lesz, még akkor is másik kormányé, ha az MSZP nyeri a választásokat, de mégis valamivel korábbi időzítés. A 13. havi nyugdíjnál is az ütemben van a különbség. Felmerült a vád, hogy a Reformszövetség szociálisan érzéketlen és el akarja venni a nyugdíjat a emberektől. Ezzel szemben azt kell látni, hogy éveken keresztül becsapta az embereket a politika, hiszen a költségvetési hiány növelésével, eladósodásból fedezte a nagyvonalúan pazarló, nem hatékony rendszer kiadásait. A kilábalás feltétele az is, hogy nézzünk szembe a magunk problémáival. Ha továbbra is úgy csinálunk, mintha megvolna a forrás egy ilyen jóléti rendszerhez, akkor előbb-utóbb összeomlik az egész.
- Ahhoz, hogy emeljük a foglalkoztatottságot - ha kiindulunk abból, hogy adócsökkentés lesz -, mire volna feltétlenül szükség?
- Az emberek általában szeretnek becsületesek lenni, és a körülmények hatására csalnak adót. Nemzetközi tapasztalat szerint az ilyen intézkedések tényleg megnövelhetik a legális foglalkoztatást. Persze Magyarország hajlamos teljesen másképp viselkedni, mint más országok. De azért legalább ki kéne próbálni. Vannak, akiket azért zavar ez az állapot, és azoknak sem jó, akik feketén kénytelenek dolgozni.
- A szociális, szakképzési és egyéb átalakításokat milyen ütemben lehetne végrehajtani?
- Értelemszerűen hosszabb távon, csak minél előbb el kellene kezdeni. Mert miből gondoljuk, hogy míg az egész világ válságban van, ráadásul mi még elszúrtuk az utolsó pár év gazdaságpolitikáját is, akkor ez nem fog látszódni? Miért követelik bizonyos politikai és gazdasági erők, hogy ne változzon semmi, hogy ne legyenek elbocsátások a közszférában, hogy ne csökkenjenek a nyugdíjak, hogy ne romoljon semmi? A szociális reformok első körben egy sor negatív hatással is járnak, de ezek vállalása feltétele annak, hogy minél rövidebb idő alatt kibontakozzunk. Ezekhez a reformokhoz több év kell, mint egy új adórendszer bevezetéséhez, és a fokozatosság elvét is érvényesíteni kell, de van egy kritikus tömege a reformoknak, amit meg kell csinálni, hogy bármilyen eredmény mutatkozzon.
- A foglalkoztatás területén a Reformszövetség szerint több csoportra bontva, fokuszáltan kellene kezelni a foglalkoztatás javítását, például a fiatalok, a negyven év feletti férfiak vagy a szülő korban lévő nők esetében. Ezt konkrétan hogyan valósulna meg mondjuk a fiatalok esetében?
- A foglalkoztatás növelésének van egy általános, legfőképp az adó- és járulékrendszerben megfogalmazódó feltételrendszere, erre épülne a fokuszált program. Általánosságban akkor emelkedik a foglalkoztatás, ha javul a versenyképesség, beindul a növekedés, lehet új munkahelyeket teremteni. Ez nagyon fontos tétel. Az általános intézkedésrendszerre lehetne rásegíteni a fókuszcsoportokra vonatkozó konkrétumokkal. Ami a fiatalokat illeti: a Reformszövetségen belül Köllő János foglalkozott a kérdéssel, ő azt mondja, hogy az alacsony iskolázottságú fiatalok munkába állására kellene fokuszálni, kevésbé a főiskolát, egyetemet végzettek támogatására. Mert mindkétféle munkanélküliség probléma, de ahová komolyan oda kell nézni, az az alacsony iskolázottságúak problémája.
- A felsőfokú végzettségűeknél kisebbek a gondok?
- A felsőfokú végzettségűeknek mások a gondjai, összefüggenek a felsőoktatás problémájával, a hibás szerkezetű képzéssel, ezen kellene változtatni. De itt a szereplők egyrészt sokkal tudatosabbak, másrészt nem a nyomor fenyegeti őket. Óriási különbség van ma Magyarországon az életesélyeket illetően az iskolai végzettség függvényében.
- Pillanatnyilag 20-25 ezer állás van veszélyben, vagy megtörtént vagy folyamatban vannak a leépítések. Ezek vissza fognak térni?
- Nagyon sok új munkahelyre van szükség, 700 ezerre, egymillióra. Nem a globális válság kitörése után elvesztett munkahelyeknek kell visszajönniük, hanem sokkal több is kell ennél. A fő feladat, hogy növekedést kell elérni, ezzel több embert foglalkoztatni, úgy, hogy ezeknek az embereknek nagyobb legyen a termelékenysége. A nagyobb termelékenység feltételei azok az ügyek, amelyekkel a Reformszövetség keretében a reálgazdaságot illetően foglalkoztunk, mindenekelőtt a foglalkoztatás, az innováció, a kis- és középvállalatok helyzetbe hozása, a közlekedés, a logisztika fejlesztése. Csak az ezeken keresztül megvalósuló növekedés tudja megteremteni a szociális feladatok megoldásának forrását. Azt is a kilábalás feltételének tartom, hogy végre belássuk: a legjobb pénzügyi ösztönző rendszer sem lesz hatékony, ha a reálgazdaság számára nem teremtjük meg azokat az intézményi és szabályozási feltételeket, amelyek mellett a gazdaság szereplői valóban az ösztönzők alkalmazásától elvárt magatartást tanúsítják.
- Mi volna érdemesebb, a magasabb hozzáadott értékű szektorok érdekeit szem előtt tartani, ahol nincs annyi munkahely, vagy az alacsonyabb hozzáadott értékű szektorokra fokuszálni, ahol viszont sok a potenciális munkahely?
- A kettő nem zárja ki egymást, mindkettőre szükség van. Egy innovatív kutatóközpont eredménye például végiggyűrűzhet egészen a kétkezi munkáig. Egy egészséges gazdaságban ennek így kell működnie, Magyarországon is ki fog alakulni. Vannak olyan területek, ahol versenyelőnyünk van, mint a logisztika vagy a egészségturizmus, és vannak, ahol innovatívak vagyunk, mint például a biotechnológia. A piac fogja eldönteni, mi az, amiben jobban megbízik.
- Említette a logisztikát mint versenyelőnyt jelentő területet. Mivel nem lettünk logisztikai központ a régióban, ez a hajó nem ment már el?
- Még nem ment el a hajó, de könnyen elmehet... A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség zászlóshajó-programnak tette meg a logisztikát. Van benne potenciál, Magyarországon hat, az EU által kiemelt fő közlekedési csatorna (közút, vasút, vízi út) megy át, több, mint bármely más környező országon. Ha ezt kihasználjuk, van esély. A szomszédos országokkal egyszerre vagyunk partnerek és versenytársak. Alternatív útvonalakat tudnak ajánlani, amelyekkel néhány év múlva meg lehet kerülni Magyarországot. Ahhoz, hogy ezt ki tudjuk védeni, az infrastruktúra és a logisztikai szolgáltatások egyidejű gyors fejlesztésére van szükség. A Logisztikai Egyeztető Fórum megcsinálta a logisztikai stratégia alapjait, amelyből a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium most EU-kompatibilis stratégiát készített. Ennek számos stratégiai eleme van, a kereskedelmi útvonalak átrendeződésének figyelembevételétől a kombinált szállítás fejlesztésén keresztül a technológia korszerűsítéséig. Az eddigieknél nagyobb súlyt kellene helyezni például az észak-dél irányú fejlesztésekre, erősebb ösztönzés kellene nemzetközi logisztikai központok létrehozására, lehetne folytatni egészen a MÁV rendbetételéig.
- Ki fogunk mászni jól ebből a válságból?
- Mohács után is volt fellendülés, csak kicsit sokat kellett várni rá. Nem hiszek abban, hogy államcsőd fenyegetne, szerintem ez hangulatkeltés. Egy olyan életszínvonalú ország esetében, mint a magyar, nagyon sokáig lehet veszíteni az életszínvonalból anélkül, hogy csőd lenne. Nem a drasztikus visszaeséstől tartok, hanem a lassú lecsúszástól. 2000-ben 29. helyen voltunk a World Economic Forum globális versenyképességi listáján, az összes volt szocialista ország közül mi voltunk az elsők. Utána minden évben egy megelőzött bennünket ezen országok közül. Mára mi lettünk az utolsók az EU-hoz velünk együtt csatlakozott országok között, s a globális rangsorban lecsúsztunk a 62. helyre. Igaz, közben jött néhány új ország a listára, ez az abszolút helyezésünket befolyásolta, de a velünk együtt indult országokhoz való viszonyításban nincs szerepe. Éveken át csúsztunk, csúsztunk, majd estünk egy nagyot. Ez folytatódik, ha nem nézünk szembe őszintén a saját helyzetünkkel, s az önérdekű politizálás helyett nem a nemzeti érdek fog dominálni.
- Kaptunk már akkora pofont, hogy ez megtörténjen?
- Azt látom, hogy a fiatalság nemigen akarja ezt a helyzetet tovább tűrni. Az egyetemisták már kikérik magunknak, hogy folytatólagosan eladósodunk a jövő kárára, a hitelből, EU-forrásból származó pénzeket nem hatékonyan, sokszor korrupt csatornákon, feketegazdaságon át költjük el. A lényegileg más történelmi körülmények ellenére nagyon hasonló dolgokat látok a nyolcvanas évek második felével. Az akkori huszonévesek azt érezték, hogy a dolgok addigi továbbmenetele az ő érdekeik ellen való. Ezt a hangulatot érzem most is, kiegészítve a menekülésre, az országból való elmenetelre vonatkozó lehetőséggel. Bízom abban, hogy ez a generáció a siker reményével felválthatja a rendszerváltásba beleromlott generációkat. Persze nem mindegy, hogy addig mi történik.
