A próbaüzemmel még ebben a hónapban elkezdődik a termelés az új-zélandi Fletcher Building napokban elkészült új várpalotai "acélcserép"-gyárában - tudta meg lapunk. Az üzemben kezdetben mintegy 50, a termelés felfutását követően - várhatóan a nyár közepétől - pedig már 100 dolgozót foglalkoztatnak majd. A tervek szerint a létszám jövőre eléri a 160-at. Idén 3 millió, 2010-től pedig már évi 6 millió különböző fém tetőfedő elem készülhet Várpalotán. Geoff Allen műszaki menedzser a Veszprémi Naplónak azt nyilatkozta, hogy a gazdasági válság hatásait nem érzik, nemhogy csökken, világszerte inkább nő az érdeklődés termékeik iránt. Tavaly 15 százalékos forgalomnövekedést regisztráltak, ezért továbbra is azt tervezik, hogy a várpalotai üzemet két-három éven belül tovább bővítik. Új-Zéland második legnagyobb vállalata, amelynek papírjaival nemcsak odahaza, hanem az ausztrál tőzsdén is kereskednek, a helyi ipari park 5,4 hektáros területén még tavaly tavasszal, egy zöldmezős beruházás keretében kezdett hozzá új, 12 ezer négyzetméteres acélcserépgyárának felépítéséhez.
