Egyáltalán nem tűnik hisztérikusnak a kiskereskedelem a forint árfolyamának gyengülése miatt, holott az itthon gyártott termékek jelentős részében is erős az importarány. Az Auchan hipermarketlánc nem vizsgálta felül és várhatóan nem is fogja elemezni, milyen áremelésre vagy árrésszűkítésre lesz szükség. Gillemot Katalin, a cég kommunikációs vezetője lapunknak elmondta, az áruházakban az élelmiszer szekcióban nagyon alacsony az importtermékek aránya, vagyis nem befolyásolják a teljes termékmix átlagos árrését. Magyar beszállítóik eddig nem jeleztek a forint gyengülése miatt áremelési igényt, meglepő módon még a nem élelmiszer jellegű termékeknél sem.
Kissé más a helyzet a Co-op Hungary Zrt.-nél, amelyre ugyancsak nem jellemzőek az importtermékek. Boros Péter, a cég kereskedelmi igazgatója elmondta, vannak olyan termékek, amelyeknél érdemes lesz megvizsgálni, hogy megéri-e importálni, de csak azoknál, ahol euró- vagy dollárelszámolás van, ilyen például az ananászkonzerv. Ha nagyon meg kell emelni egyes egzotikus termékek árát, megeshet, hogy inkább lemondanak az értékesítéséről, de csak abban az esetben, ha úgy látják, a vevők inkább helyettesítik valami olcsóbbal. Összességében a Coop-láncnál sem ítélik meg úgy a helyzetet, hogy áremelésre lenne szükség, tekintettel arra, hogy a forintárfolyam zuhanása a piac szerint rövid életű lesz, mindenki a sokkal reálisabb, 260-280 közötti euróárfolyammal számol. Boros Péter hozzátette, hogy az import komoly része Lengyelországból származik, a zloty zuhanása pedig erőteljesebb volt a forinténál, vagyis összességében az onnan származó termékekkel nem jártak rosszul.
A barkácsáruházaknál szofisztikáltabb a helyzet. Több terméknél felülvizsgálatot végeztek és áremelést kellett végrehajtani, de úgy tudjuk, épp a régiós valuták mélyrepülése miatt árcsökkentésre is sor került.
