Ha valahol lesz áremelkedés, az a ruházati piac, de a verseny miatt a szereplők igyekeznek a lehető legkevésbé érvényesíteni az árkülönbözetet. Jüttner Katalin, a Marks & Spencer márkát forgalmazó S-Modell Zrt. vezérigazgatója elmondta, az őszi kollekciót most kell megrendelni, vagyis már nyáron kikerülhetnek az üzletbe a magasabb fontárfolyamon vásárolt termékek. Ugyanakkor a vezérigazgató leszögezte, szűkítik az árrést, mert sem pozíciót, sem piacot nem kívánnak veszteni.
A ruházati piac kisebb szereplői azonban nagy valószínűséggel kénytelenek lesznek emelni. Növekszik ugyanis a plázákban és az outletekben a bérleti, illetve néhol a rezsiköltség (mindkettő euróban számolt), és a kicsik most szerzik be a tavaszi árukészletet. Balatoniné Kiss Judit, a Magyar Bevásárlóközpontok Országos Szövetségének főtitkára szerint az járt jól, aki decemberben kifizette az első negyedéves bérleti díjat. Sok butikos azonban azt kérte, hogy havi elszámolásban teljesíthessen, tekintettel a válság miatti visszafogottabb forgalomra.
Az üzemeltetőktől most aligha várható, hogy csökkentsék a bérleti díjakat, pedig információink szerint néhány plázában a bérlők erre már tettek kísérleteket. A probléma az, hogy az épületek tulajdonosai is euróalapú hiteleket törlesztenek, vagyis a gyenge forintárfolyam épp annyira okoz számukra is problémát, mint a bérlőiknek.
Erősen burkolt áremelési választ adott kérdésünkre Zsoldos Róbert, az Electro World magyarországi ügyvezető igazgatója. Mint mondta, a forint mostani árfolyam-ingadozása mellett nehéz előre jelezni, meddig tarthatóak fenn a jelenlegi árak. Hozzátette, a gyorsan fogyó termékeknél már részben érvényesíteni kellett a fogyasztói árakban a forint zuhanását, ám más termékekből még jelentős készlet van az erősebb, 240-260 forintos árfolyamon beszerzett termékekből. Ez jellemzően a nagyobb értékű termékekre vonatkozik.
Az elemzők szerint ha tartósan, akár az év közepéig gyenge marad a forint, az drasztikusan megváltoztathatja a magyar kiskereskedelem arculatát. Az egyik hitelbiztosító úgy véli, 2009-ben szinte biztos, hogy egy kereskedelmi lánccal kevesebb lesz Magyarországon, de a jelenlegi helyzet akár több nevesebb kereskedelmi vállalkozást is lenullázhat. A piaci problémákról a kiskereskedelmi berkekből egyelőre még nem szivárgott ki semmi, tekintve hogy decemberben a nagyobbak, ha nehezen is, de hozták a terveiket. Beszállítói körökből azonban sok panaszt hallani a drasztikusan zuhanó forgalmi adatokról. Az elemzők szerint a nagyobb beszállítóknak lassan el kell kezdeniük kommunikálni a gazdasági adatokat, ezek pedig erősen sokkolhatják a piacot.
