Négyheti szünet után a jövő hét elején várhatóan újraindul a termelés a német Villeroy & Boch AG magyar cégénél - tudta meg lapunk. A mintegy ezer dolgozót foglalkoztató Villeroy & Boch Magyarország Kft. hódmezővásárhelyi üzemében még karácsony előtt azért állították le a szokásosnál hosszabb időre, három hétre a termelést, mert a különböző szanitertermékeket előállító társaság rendelésállománya folyamatosan csökkent s a cégnél jelentős raktárkészlet halmozódott fel. (A térség építőiparának visszaesése miatt a Villeroy Magyarország tavaly a korábbi évhez képest 13 százalékkal kevesebb terméket tudott értékesíteni.) A termelést ezen a héten kívánták újraindítani, ám ezt a gázhiány, illetve megakadályozta. Sebesi Bálint ügyvezető igazgató a Dél-magyarországnak nyilatkozva elmondta, az évente mintegy másfél millió különböző szaniterterméket előállító cég raktárkészletei az elmúlt hetek során jelentősen csökkentek, s immár annak a veszélye is fennáll, hogy megrendeléseiket nem sikerül teljesíteni. Az ügyvezető igazgató hozzátette, ha a rendelésállomány nem csökken tovább, a hosszúra nyúlt téli szünetet pótolni kell. Úgy tervezik, hogy a kiesett időt nyáron behozzák, akkor csak egy hétre állnak le. A Villeroy a térség egyik legnagyobb földgázfelhasználója, évente 13-14 millió köbmétert fogyaszt. Ráadásul - miután korábban egy céghez tartoztak - közös vezetékük van az Alföldi Porcelán, valamint az Imrey Magyarország Tűzállóanyaggyártó Kft.-vel - így összesen évi mintegy 25 millió köbméter gázt igényelnek.
