Ha a pénzügyi és gazdasági válság tovább mélyül, a következő három hónapban több mint tízezer munkahely szűnhet meg a Dunántúlon, ráadásul úgy, hogy az elbocsátott dolgozók mintegy kétharmada egy fillér nélkül kerül utcára - állapítja meg az a most összesített jelentés, amely a közelmúltban a térség kereskedelmi és iparkamaráinak, pénzintézeteinek, valamint az Állami Foglalkoztatási Szolgálat regionális igazgatóságainak, illetve több önkormányzat bevonásával készült.
Szalay Márton, az elemzés egyik szerkesztője lapunknak nyilatkozva elmondta, az általuk megkérdezett csaknem félezer munkáltató több mint 80 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a jelenlegi tendenciákat figyelembe véve legkésőbb március közepéig kénytelen lesz csökkenteni a létszámot. Igaz, csoportos leépítésre csak a munkaadók harmada készül. (Egyébként a meginterjúvolt tíz kis- és középvállalat közül kilenc mondta azt, hogy leépítésre készül, míg a nagyvállalati körben a megkérdezetteknek "csak" kétharmada.) A jelentésből továbbá kiderül, hogy a költségvetési megszorítások következtében az önkormányzatok jelentős része is intézménybezárásokra és -összevonásokra kényszerül, ami szintén leépítésekkel jár.
A válaszadó cégek csaknem fele nyilatkozott úgy, hogy első körben kizárólag bérelt, valamint határozott idejű szerződéssel foglalkoztatott és nyugdíj előtt álló dolgozóiktól kíván megválni. Tovább növeli a gondokat, hogy csupán Somogy, Zala és Vas megyében jelenleg mintegy negyven olyan cég van, amely úgy küldi el dolgozóit, hogy még az utolsó havi munkabért sem tudja kifizetni. Tolnában az egyik ruhaipari vállalkozás néhány hónap alatt három telephelyének bezárásával úgy vált meg több mint kétszáz dolgozójától, hogy csoportos létszámleépítésre egyszer sem került sor. A felmérés készítői a több mint félezer közül mindössze negyven olyan céget találtak, amely az elbocsátásokat követően valamilyen pénzbeli elhelyezkedési támogatást is kíván fizetni. Az már a jelenleg ismert konkrét számok alapján is biztos, hogy a legtöbb dolgozót a három nyugat-dunántúli megyéből küldik el.
A regionális munkaügyi központ legfrissebb adatai szerint a hónap elejétől több mint félezer dolgozónak mondtak fel, s a bejelentett csoportos létszámleépítés keretében a közeljövőben legalább ezer álláshely szűnhet meg. A legnagyobb mértékű elbocsátások az elektronikai, a textil-, valamint az élelmiszeripar területén várhatók. A térség munkaerőpiacán ráadásul egyre nagyobb számban jelennek meg olyanok is, akik korábban Ausztriában, illetve Szlovákiában dolgoztak. A Közép-dunántúli Regionális Foglalkoztatási Szolgálat egyik vezető beosztású munkatársa úgy nyilatkozott, csupán az elmúlt néhány hétben több tucat olyan esettel találkoztak, amikor bejelentetlen munkavállaló került utcára. A munkaügyi szakembereknek az utóbbi időben az adja a legtöbb feladatot, hogy kitalálják, milyen jogcímen tudják a lehető leggyorsabban valamilyen segélyhez juttatni a bajba jutottakat. Mindemellett - amennyire lehet - igyekeznek személyre szabott lehetőségeket kínálni a munkanélkülieknek.
